2,8 millió forintot költöttek havonta taxira 2025-ben

2,8 millió forintot költöttek havonta taxira 2025-ben

által K Sandor

Havi 2,8 millió forintot költött taxira az M1 2025-ben

A közmédia programigazgatója, Szeleczky Ádám a Big Picture tévés konferencián beszélt a közmédiában uralkodó állapotokról. Elmondása szerint nem volt feketelista a közmédiában, a feketelista a fejekben létezett: a kormányváltás előtt öncenzúra működött, és a szerkesztők egy idő után nem hívtak olyan embereket adásokba, akikről azt gondolták, hogy visszadobnák őket programigazgatói vagy vezérigazgatói szinten.

Szeleczky szerint az elmúlt 16 évben is dolgoztak értékes szakmabeliek a közmédiánál, sokan titokban más munkákat is vállaltak. Példaként egy rendezőt említett, aki a közmédiás állása mellett a Rendszerbontó Nagykoncerten is dolgozott.

A taxiszámlákkal érzékeltette a költés mértékét. Eszerint a korábban az A38-ról dolgozó, hivatalosan nem az MTVA-hoz, hanem az IKO Műsorgyártóhoz tartozó Petőfi TV stábja havi 300-350 ezer forintot költött taxira, és egy idő után elkezdték a saját fizetésükből fizetni a taxiszámlákat. Ehhez képest az MTVA-ban a büdzsé felfelé végtelen volt, és az M1 hírcsatorna havi taxiszámlája 2 millió 790 ezer forint volt 2025-ben.

Az előadó megalázása A Dalban

A programigazgató A Dal című műsorra is kitért, amely egyre inkább elvesztette a jelentőségét, miután már nem az Eurovízióra kvalifikáló műsorként készítették. Szeleczky szerint egyre kevesebb népszerű előadó jelentkezett így a műsorba, és olyan is előfordult, hogy az előzsűrizés során az egyik zsűritag csak azért engedett tovább egy előadót, hogy őt az élő adásban megalázhassák.

Szeleczky szerint ha Magyarország újra indul az Eurovízión, akkor ahhoz biztosan új formátumot fejlesztenek, és nem A Dalt indítják újra.

Életműdíj és nézettségi adatok

A Petőfi Zenei Díjat példaként említette arra, hogy mennyire nem tudták már hova pakolni és hogyan jutalmazni a közmédiában a kedvenc előadókat. Egy zenész például 2023-ban és 2024-ben is az év zenei felvétele díjat kapta, majd 2025-ben életműdíjjal is jutalmazták.

A közmédia felületeire július 7-én kirakott bocsánatkérő felirat is szóba került az előadásban. Szeleczky elmondása szerint máig nem tudják, mennyien nézték pontosan ekkor a csatornáikat, mert a Nielsen nem méri a hang nélküli adásokat.

Az is kiderült a közmédia átmeneti időszakában, hogy a megmaradt nézők egyelőre büntetik az új típusú tartalmakat: a szigetes koncertek felvételeinél durván bezuhant a nézettség, még olyan népszerű előadóknál is, mint Pogány Induló. A nézők ébersége is megmaradt, kaptak levelet már az egyik Pumukli-gyerekfilmben két nő között elcsattanó csók miatt – igaz, ezt a filmet még az előző vezetés rendelte meg Szeleczky szerint.

Ezt is kedvelheted