Sopronban új formáció lépett színre ismert ellenzékiek arcával

Sopronban új formáció lépett színre ismert ellenzékiek arcával

által K Sandor

Sopronban új helyi politikai formáció alakult ismert ellenzéki szereplőkkel

Új helyi politikai szervezet jelent meg Sopronban Hűségkapu Egyesület néven. Az egyesületet 2025 nyarán jegyezte be a bíróság, elsőként közösségi oldalon bukkant fel, akkor még csak egy logóval és rövid bemutatkozással, komolyabb visszhang nélkül.

A formáció azután került a figyelem középpontjába, hogy a soproni hűség ünnepnapjához kapcsolódóan újra megjelent egy bejegyzéssel. Sopron hivatalos ünnepnapja arra emlékeztet, hogy 1921-ben a város és a környező nyolc település lakossága népszavazáson döntött arról, hogy továbbra is Magyarországhoz kíván tartozni.

Az egyesület bejegyzett képviselői és alapító tulajdonosai Németh Ferenc és Nagy Zsuzsanna. Németh Ferenc a Momentum soproni szervezetének volt elnöke, Nagy Zsuzsanna szintén momentumos, az elmúlt években elsősorban a Fertő Tó Magyar Barátai Egyesület civil aktivistájaként hívta fel magára a figyelmet. Az alapítók között több további momentumos is van, ami azt is jelenti, hogy a párt soproni szervezete szinte kiürült.

A szervezet tagjai között olyan tapasztalt politikusok is szerepelnek, mint Kránitz László, aki az MSZP megyei listájáról kétszer is bejutott a parlamentbe, harmadszor pedig egy évre a távozó Mandur László helyére ült be, valamint Széplaki Tamás, aki szocialista színekben évtizedek óta politizál városi és megyei szinten. Tagok még volt és jelenlegi, listáról bejutott önkormányzati képviselők, valamint olyan aktív civilek, akik az elmúlt években élesen bírálták a jelenlegi, fideszes városvezetést. Valamennyien voltak már jelöltek helyi választásokon, eddig inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Németh Ferenc az új politikai formáció elnökeként azt mondta, hogy az egyesület tagjai más-más oldalról érkeztek, de mindnyájan lokálpatrióták, akik Sopron érdekeit tartják szem előtt, pártpolitikai érdek és felülről irányítás nélkül. Arra a kérdésre, hogy a tavalyi megalakulás után miért vártak több mint egy évet az aktívabb megjelenéssel, azt válaszolta, hogy időt adtak maguknak az összecsiszolódásra. Hozzátette azt is, hogy a tagoknak már van tapasztalatuk a budapesti pártközponttal való ellentmondásban és a helyi szövetségben is.

A 2024-es önkormányzati választás kampányában a soproni szocialisták elfogadhatatlannak tartották, hogy a pártvezetés a fejük fölött döntött a közös jelöltről. Nem fogadták el a fővárosban megkötött politikai alkut, kiléptek és feloszlatták a soproni szervezetet. Az MSZP és a Momentum soproni alapszervezetei akkor egy független polgármesterjelölt mögé álltak be, és közös listával indultak volna a választáson, de a szocialisták visszalépése miatt ez a terv meghiúsult. A kapcsolat ennek ellenére megmaradt.

A Hűségkapu Egyesület indulni kíván a következő önkormányzati választáson, bár a politikában semmi sincs kőbe vésve. A választók figyelmét azonban most sikerült felkelteniük: azt javasolták a közgyűlésnek, hogy 2026-ban a Sopron Város Díszpolgára címet posztumusz Walter Dezső Péter kapja meg.

Walter Dezső Péter idén márciusban, 79 éves korában hunyt el. A volt független, de baloldali támogatottsággal megválasztott polgármester 2002-től 2006-ig volt Sopron első embere, népszerűsége azóta is töretlen. A soproni emlékezet olyan városvezetőként tartja számon, aki nem a pártpolitikát sorolta előre, aki bárkivel szót értett Sopron érdekében, és akit bárhol meg lehetett szólítani. A posztumusz díszpolgári cím adományozásának javaslatát sokan pártszimpátiától függetlenül támogatták.

Ezt is kedvelheted