Az egyház és a visszaélések feltárása: minimális előrelépések és makacs akadályok
Az egyház, ha nekiáll a gyermekeiket ért visszaélések ügyének vizsgálatához, elkerülhetetlenül több esetet tár fel, mint amennyit elsőre gondolnának. Hans Zollner német teológus és pap szerint ez nemhogy nem probléma, de éppen ez a szükséges irány. Zollner, aki korábban a Pápai Gyermekvédelmi Bizottság alapító tagja és vezető szakértője volt, kijelenti: az egyháznak vállalnia kell a feltárás fájdalmas, de nélkülözhetetlen útját.
Változások: alig érzékelhető lépések
Zollner legutóbb 2019-ben járt Magyarországon; azóta állítása szerint itt-ott mutatkoznak jelei egy új párbeszédnek, főleg egyházmegyei szinteken. Olyan programok, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, mint például gyermekvédelmi továbbképzések, mára realitássá váltak. Ennek ellenére a csúcsvezetés, élén a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával, stagnáló álláspontot képvisel, mély hallgatásba burkolózva a botrányok kapcsán. Az idő múlik, de az attitűd változatlan: a média a felelős, nem az intézmény.
A felelősség eltolása vagy vállalása?
A Pannonhalmi Bencés Apátság főapátjának, Hortobágyi T. Cirillnek közelmúltbéli megszólalása kivételes helyzetet képvisel. Ritka az, hogy egy egyházi személy a nyilvánosság elé álljon, és elfogadja a felelősséget, azonban változás itt is csak szórványosan érzékelhető. Az MKPK láthatóan nem karolja fel a gyermekvédelem ügyét, még az idei évben elindított Gyerekasztal munkacsoportot sem, amely lehetséges irányokat kínálna az ügyek kezelésére.
Hallgatás vagy átláthatóság?
Zollner többször hangsúlyozta az igazságkeresés és a nyílt párbeszéd fontosságát. A szerinte nélkülözhetetlen intézkedések, például egyházmegyei és országos szintű beszámolók elkészítése és nyilvánosságra hozása, egyelőre csak vágyálom maradnak. Az átláthatóság hiánya, mely az intézményi hitelesség alapja lehetne, újabb és újabb akadályokat szül. E nélkül a megbocsátásra és a kárpótlásra irányuló törekvések nem mások, mint üres ígéretek.
Szalmalángkezdeményezések és a SNAP eljárása
A közelmúlt nemzetközi hírei között szerepelt a SNAP kezdeményezése, amely hat bíboros, köztük Erdő Péter ellen indított eljárást. Zollner ennek jelentőségét megkérdőjelezte, mondván, a jogi alap nélkül zajló kezdeményezések inkább figyelemfelkeltésre, semmint valós cselekvésre alkalmasak. Ez a realitás viszont nem csökkenti azt a tényt, hogy az abúzus és annak következményei árnyékként vetülnek az egész intézményre – még az egyház belső folyamataiban is éreztetve hatásukat.
Erdő ügyének dilemmája
A magyar kontextusban kiemelkedik Pető Attila és az egyház közötti konfliktus, amelyben egy molesztálási áldozatot végül zaklatás miatt ítéltek el. Zollner, bár a konkrét esetet nem ismerte részleteiben, hangsúlyozta, hogy ilyen esetek világszerte teret kapnak mind a világi bíróságokon, mind az egyház belső körein belül. Ez azonban feszültséghez vezet: a világi igazságszolgáltatás hideg, tárgyilagos megítélése és az egyház spirituális, morális kötelezettségei közötti ellentmondás ismét csak az áldozatokat hagyja magukra.
Az egyház vesztesége: bizalmatlanság
A közép-európai egyházakat érintő történelmi terhek különösen nehézzé teszik a bizalmi viszony helyreállítását. A szocialista diktatúra évtizedeiből örökölt gyanakvás és zártság olyan mértékű, hogy annak felszámolása legalább ugyanennyi időt igényelne. Zollner szerint azonban az egyháznak muszáj túllépnie ezen, és a nyíltság, az őszinteség irányába mozdulnia.
Az igazság kitartó keresése
Az abúzusok feltárása, annak elismerése és az áldozatok támogatása az egyház legfőbb kihívása marad a 21. században. Az egyház vezetőinek meg kell érteniük, hogy a hallgatás nem véd, hanem rombol. A bizalom csak az igazság mentén építhető újra, legyen szó a múlt sebeiről vagy az intézkedések hitelességéről. A kérdés nem az, hogy megéri-e, hanem az, hogy képes-e az egyház szembenézni saját történetével és a jövővel kapcsolatos felelősségével.
Forrás: telex.hu/belfold/2025/04/14/hans-zollner-interju
