Azbesztet találtak a gyömrői iskola mellett, a szülők petíciót indítottak
Azbeszttel szennyezett kőzúzalékot találtak a Gyömrői Fekete István Általános Iskola közelében. A területet lezárták, és geotextillel takarták le.
Egy szülő arról beszélt, hogy petíciót indítottak, amelyben további méréseket követelnek annak kiderítésére, hogy a környező telkek is szennyezettek-e. Eddig 50 család írta alá a petíciót.
Az iskolának új épületet építenek, ezt kedden jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.
Reagált az önkormányzat is, az anyag mielőbbi elszállítását követelik. A területre már megtiltották a belépést az azbesztes kő felfedezése után – mondta Kisberk Szabolcs gyömrői polgármester. A város összesen kilenc helyszínen vett mintát, és csak azon az úton mutatták ki az egészségre meglehetősen ártalmas anyagot, amelyik az iskolához vezet. A mérésekre azért volt szükség, mert a szomszédos Maglódon egy gyömrői cégtől származó kőben találtak azbesztet.
Az önkormányzat megkereste az út tavalyi építéséért felelős Magyar Közutat, és megkérték őket, hogy vigyék el a szennyezett anyagot. A Magyar Közút azt ígérte, hogy vizsgálatot végeznek, és ha az is kimutatja az azbeszt jelenlétét, akkor elszállítják. Az önkormányzat azt mondta, ha nem tudnak megegyezni a Magyar Közúttal, akkor saját hatáskörben intézik el az elszállítást, és ennek a több milliós költségét visszaperelnék.
Mivel az azbeszt apró rostjai belélegezve hosszú távon súlyosan rákkeltő hatásúak, a probléma megoldásáig szakértői javaslatra geotextíliával fedték le az érintett területet, és a porzást locsolással enyhítik. A környéken élők aggódnak a gyerekek egészsége miatt, mert iskola és óvoda is van a közelben, sokan már elkerülik a környéket.
Az utakra szórt azbeszt eddig leginkább Magyarország nyugati részén okozott gondokat.
