Az ügynökkérdés 1989 után is neuralgikus pont maradt
Magyarország nem siette el az ügynökakták lehető legszélesebb nyilvánosságának megteremtését. A rendszerváltás első szabad parlamenti választásakor élénk vita folyt arról, hogy a kommunizmus titkosszolgálataiban közreműködők iratai hozzáférhetők legyenek, ez azonban csak részben teljesült, a teljes nyitás ígéretére 36 évet kellett várni. A volt szocialista országok eltérően viszonyultak a múlttal való szembenézéshez: volt, ahol a lehető leghamarabb megteremtették a nyilvánosság törvényi és intézményi rendszerét, máshol ez lassabban valósult meg, és azt sem akadályozta meg, hogy olyan kerüljön az ország élére, akinek ügynöki múltja volt.
Csehszlovákia járt az élen
Csehország és Szlovákia 1993-as különválása előtt a közös állam még 1991 őszén elfogadta a lusztrációs törvényt, amely a rendszerváltó országok között példátlan egyértelműséggel kimondta: mindazok, akik a titkosszolgálat bármely ágának munkatársai vagy ügynökei voltak, kommunista funkcionáriusként magas pozíciót töltöttek be a Csehszlovák Kommunista Pártban, vagy tagjai voltak a munkásőrségnek, az új rendszerben nem kaphatnak felelős beosztást az államigazgatásban, a hadseregben és a rendőrségben. A törvényhozók nem bonyolódtak bele annak meghatározásába, ki számít ügynöknek: akit az előző rendszer ügynöknek tartott, az annak is minősült. A törvényt 1992-ben az Alkotmánybíróság lényegében helybenhagyta, csupán három kategóriát vett ki a szankcionáltak köréből.
Csehországban tétje volt a lusztrációnak
A különvált Csehországban az átvilágítási törvény érdemben érvénybe is lépett. 1994-ben és 1996-ban is törvényt hoztak, amely alapján létrejött a belügyi levéltár ügynökaktákat kezelő részlege, lehetővé téve az iratokba való betekintést a történészeknek és az áldozatoknak egyaránt. A csehszlovák titkosszolgálat nyilvántartása könnyen kutathatóvá vált, és bő tíz éve digitálisan, mindenféle kötöttség nélkül hozzáférhető. A lusztrációs törvény érvényességét többször meghosszabbították, így a meghatározott tisztségek betöltéséhez ma is szükség van a belügyminisztérium által kiállított igazolásra.
Szlovákiában a nyilvánosság döntötte el a kérdést
A 90-es évek független Szlovákiájában Vladimír Mečiar miniszterelnöksége alatt nem teremtették meg a lusztrációs törvény végrehajtásának feltételeit, a jogszabály papíron maradt. Mečiar után azonban hamar megindult az iratok nyilvánosságának megteremtése: 2003-ban létrejött a Nemzeti Emlékezet Intézete, 2004-től digitálisan is hozzáférhetővé vált az adatbázis az ügynökökről és tartótisztekről. Ebben meghatározó szerepe volt Ján Langošnak, aki még Csehszlovákia első szabadon választott kormányának belügyminisztereként feloszlatta a titkosszolgálatot, majd szlovák parlamenti képviselőként kiállt az iratok hozzáférhetőségéért. Langoš 2006-os halálos autóbalesetéig állt az intézet élén; halálának körülményei találgatások tárgyává váltak, a vizsgálatot két évvel később balesetként zárták le.
Romániában elnök lett a volt ügynök
Romániában a rendszerváltás után visszafogottan haladt a szembenézés a Securitate működésével és több tízezres ügynökhálózatának múltjával. 1989 nem volt igazi töréspont a múlt felvállalásában, az ügynökkérdés neuralgikus pont maradt – a helyzet e tekintetben a magyarországihoz hasonlít. A Temesvári Kiáltvány ugyan a csehszlovák példát követve egyértelmű határvonalat akart húzni, szellemisége azonban távol állt az új vezetéstől, amely részben valójában régi volt. Ion Iliescu, aki egykor ifjúsági miniszter volt Ceaușescu alatt, az 1990-es és az 1992-es elnökválasztást is megnyerte, ez alatt nem jött létre új intézmény az ügynökakták rendezésére.
1999-ben jött létre a Securitate Irattárait Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), Emil Constantinescu elnöksége idején. A folyamat igazán 2006-ban kapott lendületet Traian Băsescu elnöksége alatt, amikor létrejött a kommunizmus bűneit vizsgáló tanács, és újabb iratokat vehetett át a CNSAS. Ettől kezdve mindenki kikérhette a saját magáról vagy legközelebbi hozzátartozójáról szóló iratokat, a történészek és újságírók pedig akkreditációval kutathattak az iratok között. A sors iróniája, hogy Băsescu maga is ügynök volt a ’70-es években, egyetemistaként, Petrov fedőnéven; erről a bíróság 2022-ben mondta ki a végső szót.
A kései feltárás is hasznos
Romániában a parlamenti és önkormányzati tisztségekhez szükséges az átvilágítás és a nyilatkozattétel, törvényi következménye azonban nincs annak, ha valakiről kiderül, hogy a Securitate besúgója vagy tartótisztje volt. A 90-es évek első felében a társadalmi fókusz nem az ügynökaktákon volt, és az ügynökkérdés túlságosan csak a rendszer alsó szintű működtetőire fókuszált. Minél tovább húzódott az akták kérdése, annál kisebb hatásuk volt a közvéleményre. A kései szembenézés így is hasznos, mert láthatóvá teszi, milyenné képes tenni a társadalmat és az egyént egy ilyen rendszer.
