Nyomoz az ügyészség az előző Honvédelmi Minisztérium három ügye miatt
Három ügyben is nyomoz a rendőrség, amelyek a korábbi Honvédelmi Minisztérium beszerzéseit érintik – közölte az ügyészség az RTL Híradójával.
A három, hűtlen kezelés gyanúját felvető ügyről még szeptemberben beszélt Ruszin-Szendi Romulusz miniszter, miután átvilágították az előző vezetés szerződéseit.
A honvédelmi miniszter szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf előző honvédelmi miniszter a külföldi magáncélú útjain – például vadászatok során – is igénybe vette a neki járó személyi védelmet, ami 32 millió forintjába került az államnak.
Egy másik alkalommal pályáztatás nélkül, 12 milliárd forintért bíztak meg egy angol céget azzal, hogy írjon szabályzatot bizonyos katonai eszközök használatáról, tartson vezetői tréningeket és angol mintára tervezzen egyenruhát. Az egyenruhát végül nem rendszeresítették. Ruszin-Szendi nem a cég által elvégzett tanácsadói munka minőségét kifogásolta, hanem az erre elköltött 12 milliárdot sokallta.
A harmadik ügy pedig Szalay-Bobrovniczky magáncélra bérelt szolgálati autójával volt kapcsolatos, ami havi 600-800 ezer forintba kerülhetett.
Mindhárom ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést szeptemberben a minisztérium. Az RTL érdeklődött az ügyészségnél, hogy indult-e valamilyen eljárás a feljelentések nyomán. A hivatal közölte: a Fővárosi Nyomozóügyészség mindhárom ügyben nyomoz, részleteket viszont nem árultak el.
A Fidesz az RTL-nek azt mondta a fejleményre, hogy továbbra is fenntartják a korábbi kijelentésüket, miszerint „a bukott vezérkari főnök támadásait” visszautasítják. Az egyenruhákról hozzátették, hogy a kormányváltás miatt nem vezették be, és hogy szerintük Szalay-Bobrovniczky a magáncélú útjain is jogszerűen kapott személyi védelmet.
