Új Bubi: a használók alig 15 százaléka tért vissza a leállás óta
Kevesebben használják az új Bubit, mint a korábbi rendszert, a visszatérő felhasználók aránya pedig különösen alacsony. A BKK az első három hónap tapasztalatait összegezte, és a felmerült hibák miatt kötbért érvényesített a szolgáltatóval szemben.
A közlemény szerint az indulás óta közel 630 ezer bérlést regisztráltak, mintegy 11 százalékkal többet, mint a Mol Bubi előző generációjának első 88 napján.
Ugyanakkor majdnem 25 százalékkal kevesebben regisztráltak a szolgáltatásra, mint 2021-ben. Míg 2021. május 20. és augusztus 20. között 59 970 aktív regisztrált felhasználó használta az akkor megújult rendszert, addig idén augusztus 3. és október 29. között csak 46 594.
A szolgáltatás megszűnésekor 313 ezer regisztrált felhasználó volt a rendszerben, közülük október végéig alig 15 százalék tért vissza az új rendszerbe.
Korábban a Bubi-használók többségét a bérletes vásárlók adták, az elmúlt három hónapban azonban kevesebben vettek bérletet: a felhasználók 38 százaléka, a többi percalapon vagy kuponnal bringázott. Összesen közel harmincezer bérletvásárlás történt. A bérletek 19 százaléka kombinált, 81 százaléka csak klasszikus kerékpárokra szólt. A havi bérlet ára 1500 forintról 2500 forintra, elektromos rásegítéssel 4500 forintra emelkedett.
Az elektromos rásegítésű kerékpárok népszerűek: a bérlések 28 százalékát tették ki, az átlagos utazáshossz 1,7 kilométer volt, szemben a klasszikusok 1,6 kilométerével.
Az éles indulás után kiderült, hogy egyes kerékpárok helyadatai nem minden esetben jutnak el megfelelően a háttérrendszerhez, ezért a BKK átmeneti türelmi időszakot vezetett be szeptember közepéig. Több kerékpárnál meglazult a jobb oldali pedál és hajtókar rögzítése, a szolgáltató valamennyi kerékpárt átvizsgálta. A BKK felkérte a szolgáltatót a fogaskerék cseréjének vizsgálatára, a döntés a vizsgálat eredményén alapul. A kezdeti időszakban naponta az üzemben lévő kerékpárok körülbelül 5 százalékát hagyták nyitott lakattal, ez mára jellemzően napi 1 százalék alá csökkent.
Az indulás óta két új alkalmazásverzió jelent meg. A BKK a késedelem miatt a szerződésben meghatározott maximális kötbért érvényesítette a szolgáltatóval szemben, amely azt napokon belül megfizeti; az összeget további kerékpárok beszerzésére fordítják.
