Egy vékony drót a kapaszkodó a hírhedt bolgár késpenge-gerincen
„Fő a biztonság, Gábor!” – figyelmeztetett Máté, a túravezetőm, miközben egy baráti csapattal együtt keltem át a híres Koncseto-, vagy ahogy a bolgárok hívják, Csikó-nyergen. E hely népszerűsége nem véletlen, hiszen a régi időkben csak lovaglóülésben vagy négykézláb mertek átaraszolni rajta. Az egyik kezemmel a kamerát tartottam, míg a másikkal a lötyögős drótkötélbe kapaszkodtam, ügyelve arra, hogy egyensúlyban maradjak a pengeéles gerincen, amely mindkét oldalán több száz méternyire vert le. Szerencsére a szél nyugodt volt, a sziklák nem voltak jegesek, és a felhők is csak az utunkat kísérték. Vasárnapra a 2914 méter magas Vihren csúcsára tartottunk, Bulgária és a Balkán legszebb hegyére.
Ha kíváncsi vagy, milyen is a gerincen egyensúlyozni, a gyönyörű tengerszemek között túrázni és elérni a balkáni térség harmadik legnagyobb hegyét, nézd meg a rólunk készült videót!
De az izgalmak előtt fontos megemlíteni, hogy a híres Koncseto-gerinc nemcsak a Vihren-csúcs előszobája, hanem a balesetek forrása is, különösen télen. Az utazásunk Szófiából indult, ahova fapados járatokkal már 30-40 ezer forintért oda-vissza elérhetjük a célt. A reptérről busszal vagy bérautóval hamar a startpontra érkezhetünk. A saját autóval való utazás viszont hajnalban indítást igényel, váltott sofőrökkel, hiszen az út hosszú: a hegyig körülbelül tíz órát vesz igénybe.
Parkoltunk Razlog külvárosában, hátunkon háromnapnyi túrázáshoz szükséges felszereléssel. Miért is ne tennénk meg ezt a háromnapos gerinctúrát az 1983 óta világhörökségi helyszínként nyilvántartott Pirin Nemzeti Parkban, ahol hét 2500 méter feletti csúcs található, köztük a Vihren is?
Az első fél nap a bemelegítésről szólt. A Szuhodolska-patak buja völgyében, páfrányos, mohás aljnövényzetben törtünk felfelé tölgy- és bükkfák árnyékában. A levegő nedves, párás volt, utalt arra, hogy feljebb szárazabb területek várnak ránk. Úti célunk a kissé retro hangulatú Javorov menedékház volt, ahol egy természetes kút találtunk, és a ház falán Todor Zsivkov, Bulgária Kádár Jánosának üzenete figyelt ránk: „Nincs megállás!” Sajátos gúnyos éllel ölelte körbe a kommunista főtitkár mondását. A reklámok erős kontrasztot adtak az üzenetnek, mint ahogy az az emlékezetes élményeink is fémjelzik a napot.
A Javorov menedékházban 20 euró (kb. 7500 forint) volt a szállás, közben a helyi ételek is barátságos áron elérhetők voltak: az ízletes csorba leves 3 euró (kb. 1100 forint), a sopszka saláta pedig 6 euró (kb. 2200 forint) volt. Külön szórakoztató élmény volt a kommunikáció a pultossal, aki nem beszélt angolul, de a Google-fordító és néhány cseh társunk segítségével megértettük egymást. A túraútlevelembe még a menedékház pecsétje is belekerült.
Másnap reggel napsütésben folytattuk utunkat. A fenyőerdőket törpefenyvesek váltották fel, a völgyek szűk sikátoraiban bontogattuk izmainkat. Útközben elhaladtunk a Szuhodolski jezero, a Pirin-hegység egyik legszebb tengerszemének közelében, amiről a 2884 méter magas Banszki Szuhodol csúcs látható. Az első lépések után még sok felfelé tartó szakasz várt ránk: a központi gerincre kellett eljutnunk.
A Banszki Szuhodol csúcsáról a nevezetes Koncseto-nyereg yüzden elénk tárult, ahol most azonban a felhők gyülekeztek a messzi Égei-tenger irányából. Az izgalmas szakasz körülbelül 400 méter hosszú volt, a keskeny ösvény, ami nem kijelölt túraút. Azonban a kőlejtőn való lesiklás páratlan élmény, mindezt kiegészítette a nyújtózó felhők látványa.
Mire jó néhány órával később a Vihren csúcsára értünk, már felhők tornyosultak fölénk, de szerencsére eső és vihar nélkül megúsztuk a kalandot. Bő két óra süllyedés után az étteremben Pirinszkónkat kortyolgattuk, miután 1300 méternyi szintet emelkedtünk és 1000 métert ereszkedtünk egy nehéz, köves terepen.
A menedékház, ahonnan a csúcs könnyedén elérhető, zsúfolásig volt autókkal, hétköznapi kicsit elhanyagolt szállással. Ám a fiatal alkalmazottak, akikkel beszélgettünk, segítőkészen támogatták a férfiakat és nőket, akik a hegyek szívében kerestek barátokra.
Harmadik napunk célja a gyönyörű Tipik-gerinc volt, ahol csodálatos tengerszemek és csúcsok vártak ránk. A szépségek már 500 méterrel feljebb fogadtak minket, és a napsütéses időben valóban megbocsátott mindent. Ezen a napon ismét 900 méter szintemelkedés várt ránk, és a Tevno-tavi menedékházban töltöttük az éjszakát, ahol a hegyi tó panorámájával egyesült a természet.
Az utolsó fél nap egy lejtős séta volt a Demjanica-völgyben, ahol már az ismerős törpefenyők között és nagyobb fenyvesekben gyalogoltunk. A gerinctúrával könnyedén teljesíthető a két autós megoldás, amelyet mi alkalmaztunk, a bérelt autó azonban nem adta olcsón a biztosítását. Ám végül megegyeztünk, így emlékekkel telve indultunk haza a kalandokból.
A Balkán természet csodái pedig nem csupán a múltra, de a jövőre is gazdag élményekkel ajándékozzák a túrázókat.
