Végig kanyarodni, végig ráz, végig nagyon durva
A helyközi buszokat a tehénkolompolás hangja verte fel, de nem egy csorda, hanem svájci szurkolók igyekeztek Bormióba, hogy részt vegyenek a téli olimpia férfi lesiklásának éremosztóján. Az alpesi sí sportág jelenlegi koronázatlan királyát, Marco Odermatot ünnepelték, aki nemcsak a rajongók, hanem a számok alapján is favoritnak számított, hiszen az idényben dominálta a lesiklást.
A számára évtizedek óta nem látott nehézségű pálya várta, a Stelvio, amelyet a világ legkomolyabb kihívásaként tartanak számon a sízők. A pálya éjszaka kísérteties látványt nyújtott, stroboszkópszerű megvilágítása alatt, a nevét viselő szörnyre utalva. A versenynapra viszont ragyogó napsütés üdvözölte a síelőket, amely barátságosabbá tette a meredek lejtőt.
„A Stelvio nemcsak nehéz, hanem a legnehezebb pálya is” – mondta Odermatt az olimpia előtt. „Februárban talán a fények miatt egy kicsit könnyebb lehet, de ez továbbra is komoly kihívás.” A korábbi világkupa-sorozatban, december végén rendezett versenyeken a látási viszonyok körülményei eltérőek voltak, és a tavaszi fények itt már inkább előnyösek, ami a versenyzők esélyeit is befolyásolta.
Bormió híres szlogenje, a „tiszta adrenalin”, jól tükrözi a hely szellemét, hiszen a síelők itt a 2255 méter magasságból indulnak, a 3442 méteres pályán pedig 1023 métert veszítenek. Az első szakasz szinte szabadesésben zajlik, ahonnan a sízők hat másodperc alatt 100 km/h sebességre gyorsulnak, ami már önmagában is komoly fizikai megterhelést jelent.
Az elképesztő technikai nehézség mellett a pályán található ugratókkal is meg kellett küzdeniük. A Rocca-ugratónál akár 30 métert is repültek a versenyzők, míg a sebességgyűjtő szektorban igyekeztek a legtöbbet kihozni etapjaikból. A San Pietro-ugrató 40-50 méteres repülései pedig újabb kihívásokat adtak a síelőknek, akiknek erejüket a végére tartogatták. A pályán a buckák miatt könnyen balesetet szenvedhettek, mint ahogyan azt a francia Maxence Muzaton is megtapasztalta, aki a pálya alján bukott.
A téli olimpia versenyrendezésének kritikáit szintén nem kerülhették el. Az előző szezonban Cyprien Sarrazin súlyos balesete arra figyelmeztetett, hogy a pálya előkészítése kritikus kérdés, aminek kezeléséért az olasz szervezőknek is felelősséget kell vállalniuk.
A klímaváltozás hatásainak megjelenése kiemelten fontos téma az észak-olasz hegyekben, ahol egyre nehezebb a hó mennyiségét és a hóviszonyokat előrejelezni. A Bormio környéki pálya kishíján megoldott volt, hiszen a verseny napján a hőmérséklet plusz két fok körül mozgott, olyannyira, hogy többen le is vetkőztek a direkt napsütésben.
Az olasz Dominik Paris, aki már hétszer nyert itt, a helyiek kedvence volt, és bár az eddigi szezon nem volt túlságosan erős, a rajongók bíztak benne. Giovanni Franzoni, másik olasz versenyző, aki gyorsan felkapaszkodott a legjobbak közé, szintén figyelembe kellett venni a verseny során.
A kétezer fős tömegben a svájci szurkolók mellett az olaszok is jelentős létszámban képviseltették magukat, miközben egy szaxofonos szórakoztatta a nézőket a bemelegítés hevében. A verseny előtt két órával, Bormióban már az arénához közeledtek a szurkolók, de a várt tumultus elmaradt, és a legnagyobb olasz sztár, Paris sem mozdította meg érdemben a tömeget, inkább a már síversenyekre járók érkeztek a helyszínre.
A rajt előtt a zűrzavar ellenére a közönség lelkesen támogatta versenyzőjét, akire ott és akkor mindenki egy percig sem akarta, hogy megdöbbentő eredmények érkezzenek. A Stelvio pályán végül a verseny csalódásai és boldogságai váltakoztak. A francia Maxence Muzaton bukása ahhoz vezetett, hogy a pálya végig éles figyelmet igényelt, hiszen bármelyik kisebb hiba komoly következményekkel járt. A verseny vége felé Alexis Monney tiszteletre méltó időt futott, De Odermatt, az abszolút kedvenc érzésváltozások után érkezett, és ekkor már mindenki talpon volt a szurkolásban, hiszen közel állt az aranyérem elnyeréséhez.
Franzoni elindulása előtt a hazai közönség szívben tartotta a lázadás szellemét, de a rajongók reményei a kivetítőn felvillanó eredményekkel izzóbbá váltak. A célba érkezés után Szőllős Barnabás, izraeli színekben küzdő reálisan versenyző is megosztotta gondolatait, melyek arra utaltak, hogy kezd egyre inkább szeretni a Stelvio pályát. „Igazi erőpróba, minden más versennyel összehasonlítva” – mondta Szőllős, kiemelve a pálya felkészülésének részleteit és a rajongók várakozásait.
A verseny végén a tehénkolompok ismét megszólaltak, és a friss olimpiai bajnok, Franjo von Allmen ünneplése a simmentali marhákra utaló gesztussal zárult, ami tükrözte, mennyire összetartó a közösség, amely mögötte áll.
