Miért hívják a románok százezreit valamilyen -escunak?
Nemcsak Románia hírhedt diktátorának, Nicolae Ceaușescunak, hanem az ország rendszerváltás óta megválasztott elnökei közül háromnak is -escuban végződött a neve: Ion Iliescu, Emil Constantinescu és Traian Băsescu. Ugyancsak -escura végződik a majdnem megválasztott Călin Georgescu neve is, akiről az ország egyik fele egyáltalán nem hallott, mielőtt 2024-ben váratlanul meg nem nyerte a romániai elnökválasztás később érvénytelenített első fordulóját. De rengeteg -escuban végződő családnevet találunk a világhírű románok között is: Elvira Popescu színésznő, Elena Văcărescu írónő, a Román Akadémia első női tagja, Nicolae Grigorescu festőművész, George Enescu zeneszerző, Eugen Ionescu drámaíró vagy a román nemzeti költő, Mihai Eminescu neve is így végződik.
Mihai Eminescu példája jól mutatja, hogy a 19. században mennyire szorosan kötődött a román kultúrához és nemzeti identitáshoz a családnevek -escu végződése. Az észak-moldvai születésű költő családneve eredetileg Eminovici volt, az első, folyóiratban közölt versét azonban Eminescu névvel írta alá. A De-aș avea című költemény 1865 júniusában jelent meg a Pesten kiadott Familia című lapban, a művésznevet pedig a szerkesztő, Iosif Vulcan sugallhatta a fiatal költőnek.
Az -escu – akárcsak az -ovics vagy a -fi – az apai név, azaz a patronimikon képzését szolgálta. A román nyelv ezzel egy egész Európában elterjedt hagyományba illeszkedik, amely szerint a gyermek a szülő – jellemzően az apa – keresztnevéből képzett nevet viseli. Az angol -son, a skót Mac-/Mc-, az ír O’, a lengyel -ski, a görög -poulosz elő- és utótagokkal képzett családnevek eredetileg szintén patronimikonok. A magyarban a -fi/-fia és az -i végződésű családnevek mellett képző nélküli patronimikonok is léteznek.
Az -escu utótag a latin -iscus melléknévképzőből származik, amely germán eredetű, rokon az angol -esque, -ish vagy a német -isch utótagokkal. Már a 14. századból maradtak fenn példák a korábbi -escul forma használatára. Moldvában a szláv utótagokkal felváltva használták, így ugyanazt az embert kétféleképpen is nevezhették. A 16–17. századra elterjedtek az -escu végződésű személynevek, de ezek nem feltétlenül patronimikonok voltak, inkább helységnévből származtak.
Az -escu végződésű családnevek elterjedése a modernizációhoz és a lakosság nyilvántartásának fejlődéséhez kapcsolódik: a 18–19. században váltak igazán gyakorivá a Román Fejedelemségek területén. Alexandru Ioan Cuza uralkodása alatt kezdődött a családnév szabályozása, majd 1895 márciusában I. Károly király idején külön törvény nyilvánította elévülhetetlenné és elidegeníthetetlenné a családnevet. Ez a törvény előírta, hogy akinek nincs családneve, annak fel kell vennie az apja keresztnevét a hagyományos utótagok valamelyikével ellátva.
A jelenlegi leggyakoribb román családnevek listáján a második helyen a Popescu áll a Popa után. Ez -escura végződik ugyan, mégsem klasszikus patronimikon, hiszen nem keresztnévből alakult ki. Az -escu végződésű családneveket ugyanis nemcsak keresztnevekből és helységnevekből, hanem becenevekből is képezték. Utóbbi kategóriába tartozik a popă (pap) szóból képzett Popescu, valamint a Ceaușescu is, amely a Román Fejedelemségekben udvari tisztségviselőt jelölő ceauș származéka.
Az -escu végződésű családnév birtoklásához társadalmi státusz és kulturális identitás társult. Ioana Gafton az 1895 és 1945 közötti időszakban vizsgálta a családnév megváltoztatásának okait, és tanulmányából kiderül, hogy az -escu végződésű családnév felvételének hátterében gyakran a társadalmi integráció és a társadalmi megítélés javítása állt. A kérelmezők 56 százaléka zsidó származású volt, de olyan esetek is előfordultak, hogy valaki magyarosított nevet akart visszarománosítani, vagy nemkívánatos családnevet szeretett volna „rendesebbre” váltani.
A román nyelvben nem az -escu az egyetlen patronimikonképző. Főként Moldvában elterjedt az A- előtag használata: az Apopi ugyanazt jelenti, mint a Popescu. Az A- előtag eredetileg birtokos névmásként működött, de egy idő után a nyelvtani szabályok kikoptak a használatából. Ez az előtag nemcsak férfi-, hanem női nevekhez is kapcsolódhat, tehát matronimikonképző is lehet, mint az Amariei, Acatrinei, Aelenei esetében, vagy foglalkozásokhoz, becenevekhez is társulhat. Vannak olyan feltételezések is, hogy a gyerek akkor kapta inkább az anya nevét, ha az apa nem ismerte el sajátjaként, bár Viorica Răileanu a matronimikonokról szóló tanulmányában ezt nem említi a lehetséges okok között.
