Mol: jó negyedéves riport, de Washington és Belgrád most fontosabb

Mol: jó negyedéves riport, de Washington és Belgrád most fontosabb

által K Sandor

Erős negyedéves eredményt hozott a Mol, de a figyelem Washington és Belgrád felé fordul

A Mol-csoport a szokásos negyedéves jelentését november 6-án már éjfél után pár perccel közzétette. A harmadik negyedéves gyorsjelentés – részben a Hormuzi-szorosban kialakult válság miatt magas finomítói árrésnek köszönhetően – nagyon erős lett, a társaság részvényeseit azonban ennél is jobban érdekelheti, hogy a régóta várt szerbiai NIS olajcég tranzakciójának ügyében végre megérkezett egy erős amerikai engedély, és úgy tűnik, a szerbiai politikai változás sem akadályozza a folyamatokat.

Kiemelkedő harmadik negyedév

A Mol-csoport legfontosabb mutatója, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti EBITDA-eredmény a harmadik negyedévben 554,9 milliárd forint (1760 millió dollár) lett az előző év azonos időszakában elért 330,3 milliárd forint (974 millió dollár) után. A csoport 252,3 milliárd forint (802 millió dollár) adózott eredménnyel zárta a negyedévet, tavaly a harmadik negyedévi eredmény még csak 94,8 milliárd forint (279 millió dollár) volt.

Washingtoni engedély a NIS-ügylethez

A harmadik negyedév utáni időszak legfontosabb fejleménye, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatala (OFAC) engedélyt adott a Molnak és a Mol Serbia Investment Kft.-nek a NIS a.d. Novi Sad tulajdonrészének esetleges megszerzésével kapcsolatban. Az engedély lehetővé teszi bizonyos tranzakciók végrehajtását a Mol Serbia Investment Kft. számára történő orosz kibocsátású értékpapírok átruházásával, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységekkel összefüggésben, beleértve bizonyos orosz kormányzati engedélyek megszerzését is. Az engedély 2027. február 28-ig érvényes. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Mol már nemcsak tárgyalhat a Gazpromnyety céggel, hanem akár meg is állapodhat vele.

Belgrádi politikai helyzet

Közben Szerbiában választás volt, ami felvetheti a kérdést, hogy a politikai változás nem kavar-e be az ügyletbe. Az Egyetemisták Listája sajtótájékoztatót is tartott, amelynek középpontjában ugyan a bankszektor állt, de az energiaágazat is intenzíven szóba került. Dejan Radivojević, a győztes koalíció parlamenti képviselőjelöltje, a Belgrádi Egyetem Bányászati és Geológiai Karának professzora az üzemanyagokat terhelő jövedéki adókról, a Szerbia és Oroszország közötti gázmegállapodásról, valamint a NIS helyzetéről is beszélt. Kijelentette, hogy a NIS és a Mol közötti megállapodást teljeskörűen tisztázni kell, különös tekintettel a tranzakciós feltételekre, a tulajdonosi szerkezetre, Szerbia részvényesi jogaira, valamint arra, hogy a jövőbeli tulajdonos milyen kötelezettségeket vállal a pancsovai finomítóval, a Petrohemija céggel és a munkavállalókkal szemben. A Mol szempontjából kedvező lehet, hogy a professzor nem bírálta a szerződést, és nem beszélt államosításról sem, csak a részletek megismerését szorgalmazta.

Vezetői értékelés és üzletági teljesítmény

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki eredményesnek értékelte a negyedévet. A 10 országban jelenlévő kutatás-termelés üzletág ki tudta használni a kedvező árkörnyezet hatásait, a finomítók pedig profitáltak abból, hogy a nemzetközi geopolitikai események hatására magasra emelkedtek a termékárak. A jó teljesítményt árnyékolta, hogy szinte valamennyi piacukon valamilyen hatósági árszabályozást vezettek be a kormányok, ellátási problémákat azonban ezek az intézkedések nem okoztak. Hernádi Zsolt kiemelte: az elmúlt évtizedben az adóterhek gyorsabb ütemben nőttek, mint a nyereség. 2016-ban árbevételarányosan 20 százalékot tett ki az adó, 2026-ban 35 százalékot, igaz, közben 2022-ben 56 százalékon tetőzött. A kutatás-termelés üzletág eredménye javult az előző negyedévhez képest, elsősorban a földgázárak emelkedése miatt, amit részben ellensúlyozott a negyedéves átlagos kőolajárak csökkenése. A napi termelés valamivel meghaladta a 94 ezer hordó kőolaj-egyenértéket, amihez hozzájárult az iraki Kurdisztán régióban található Shaikan és Pearl mezők, valamint a kazahsztáni Fedorovszkoje mező termelésének növekedése. Közép-Kelet-Európában ugyanakkor csökkent a kitermelés a horvátországi és magyarországi tervezett karbantartások miatt. Az azerbajdzsáni ACG mező esetében a magasabb olajárak miatt csökkent a Molra jutó kitermelési hányad. A harmadik negyedéves eredményt egy egyszeri biztosítási kártérítés is javította, ez vélhetően a Dunai Finomító tűzesetéhez kapcsolódik. Az AV3 üzem a teljes harmadik negyedévben állt, a helyreállítási munkálatok szeptemberben befejeződtek, az üzem október végén újraindult.

Ezt is kedvelheted