Elon Musk bejelentette: fokozatosan leállítják a Cybertruck gyártását Texasban
A Tesla jövőre leállítja a Cybertruckok gyártását texasi üzemében – jelentette be pénteken Elon Musk, a cég vezérigazgatója. Azt nem részletezte, hogy teljesen felhagynak-e a Cybertruck gyártásával, vagy máshová helyezik át a termelést, azt azonban elmondta, hogy a döntés célja, hogy helyet csináljanak a nagyobb számban készülő, önvezető Cybercab taxik gyártásának.
Musk nem beszélt arról, hogy a Teslának vannak-e olyan tervei, hogy másik üzemben folytassák a Cybertruckok gyártását. Ehhez azonban valószínűleg jelentős beruházásra lenne szükség, mivel a Cybertruckok gyártásához speciális gyártóberendezéseket kellene telepíteni. A Cybertruck-projekt vezető mérnöke, Wes Morrill az X-en arra utalt, hogy a jármű gyártása végleg megszűnik. Azt írta: a Cybertruck hihetetlen technológiai fejlesztési platform volt, és a Cybercaben keresztül él tovább.
A Tesla több jelentős késést követően 2023 végén dobta piacra a futurisztikus megjelenésű Cybertruckot, ami a márka első pick-upja volt. Musk korábban azt mondta, hogy a vállalat évente 200 ezer Cybertruck értékesítését célozza meg, ám a tényleges eladások ennek a közelébe sem kerültek. A Tesla nem közli külön a pick-upok értékesítési adatait, de 2026 harmadik negyedévében mindössze 8300 darabot szállított le az egyéb modellek kategóriájába tartozó járművekből, ahová a Cybertruck is tartozik.
A vállalatnak komoly műszaki kihívásokkal kellett megküzdenie a szokatlan kialakítású jármű gyártása során, különösen az acélkarosszéria előállítása okozott nehézségeket. A Cybertruck megítélésén a tömeges visszahívások sem segítettek. 2025-ben például több mint 46 ezer darabot kellett visszahívni, miután felmerült, hogy a karosszéria egyik díszítőeleme menet közben leválhat. Ennek ellenére az autó Musk egyik szívügye volt, és azt mondta róla, hogy sokkal menőbb, mint azt az emberek gondolnák, és a Tesla eddigi legjobb termékének nevezte. A Cybertruck Európában soha nem került forgalomba, mivel nem felelt meg az Európai Unióban előírt biztonsági követelményeknek.
Musk a Tesla jövőjét egyre inkább a robotikában, a mesterséges intelligenciában és az önvezető járművekből álló flottákban látja. A Tesla idén a Model S és a Model X gyártását is leállította, a vállalat a csökkenő értékesítési adatok indokolta a döntést.
A Tesla tevékenységének középpontjába most a Cybercab került. A vállalat már fizetős utakat is kínál a járművel a texasi Austin bizonyos részein. Az önvezető taxi mindössze két utas szállítására alkalmas, és kormánykerék sincs benne. Egyelőre azonban nem világos, a Tesla milyen gyorsan tudja kiterjeszteni a szolgáltatást az Egyesült Államok más részeire és külföldre.
