Szélenergia-tender: török, japán, osztrák és német indulók mellett a Futó család is pályázott
Közel 2300 megawattnyi új szélerőmű építésére érkeztek pályázatok a nyáron meghirdetett tenderre – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán kedden. A tárcavezető szerint 37 beruházótól összesen 46 jelentkezés futott be, miközben az első körben nagyjából 700 megawattnyi új kapacitás hálózati csatlakoztatására van lehetőség, vagyis az érdeklődés óriási.
Az energiahivatal részletes adatai árnyaltabb képet mutatnak: egyes csatlakozási pontokra valóban sok pályázat érkezett, máshol viszont a teljes meghirdetett kapacitásra sem volt érdeklődés. A pályázat során augusztus végén 702 megawatt kapacitást írt ki a hivatal, a csatlakozási pontok között pedig akadtak nagyon vonzó és nagyon gyenge elemek is.
Utóbbira példa Ócsa, ahol 252 megawattot hirdettek meg, de csupán egyetlen pályázat érkezett, az is csak 49 megawattra: a 8G Energy Wind Two Kft. jelentkezett, amelynek egyik ismert tulajdonosa Nagygyörgy Tibor ingatlanfejlesztő – abba a cégcsoportba tartozik, ahol korábban Tótth András távozó energiaügyi államtitkár is dolgozott. Szombathelyen ezzel szemben két kiírás is volt, az OVIT-alállomás és az északi alállomás, és ez a környék bizonyult a legnépszerűbbnek, a kapacitást jelentősen túljegyezték.
Az indulók között nagy szereplő az állami MVM Szélenergia Kft., amely több helyszínen, így Iváncsán, Dunaújvárosban és Szombathelyen is jelentkezett. Az állami induló a pályázatban preferált, így jó eséllyel nyerhet is. A piaci szereplők között felbukkan az Euronergy Arrabona Kft., a Trustify-csoport Nagy Szilárdhoz köthető érdekeltsége, amelynek korábban már volt vadosfai fejlesztése, vagyis előkészített projekttel rendelkezik. A névben „Arrabona” szót nem viselő további Euronergy-cégek már nem a Trustify-érdekeltségek közé tartoznak, hanem Szűcs Ádám energetikai vállalkozó cégei, aki a hírek szerint minden területre bátran pályázott.
Hasonlóan bátran lépne be a piacra Futó Gábor, a Futureal-csoport vezetője: a WOC Three Wind Development Holding nyíltan a Futó család érdekkörébe tartozik, és sok pályázatot adott be, ami komoly pénzügyi erőt jelez, hiszen a beadás költsége is milliárdos tétel lehetett.
Az indulók között sok osztrák szereplő van, köztük az ATMP Szélenergia Kft., a VTT Szél Energia Kft., a Bloch3 csoport és – nevével ellentétben – a Magyar Power Kft. A Hanság-Wind Energetikai Two Kft. amszterdami holdingon keresztül japán érdekeltség, és ugyanilyen struktúrában hozzá tartozik a Sárbag-Wind Energetikai One Kft. is; a csoportnak állítólag Fukusimában is van szélprojektje. Az Altek Energy Hungary Kft. mögött török érdekeltség áll, amely furcsa módon a kiserőművi engedély feletti kapacitásra kért engedélyt. A német Abo Energy csoport négy céggel, a Dalmával, a Helenával, a Gordonnal és az Imrével indul, és erős projektfejlesztőként mindenképpen számolni kell vele.
A Pannon Ventus Energy Kft. egy sárvári csapat, amely a szakmában kevésbé ismert. A BRK Wind Kft. és a TVI 01 Wind Kft. egyaránt Dicső Gábor családjához tartozik, akinek neve a rendszerváltás után gyorsan felemelkedő, később csődbe ment Kontrax-csoport irodatechnikai cége miatt lehet ismerős. A Greenergy-csoport kisebb projektekre jelentkezett, a Future Green Zrt. tulajdonosai pedig korábban V. kerületi ingatlanüzletekkel váltak ismertté.
Izgalmas szereplő lehet a Cashline Windfarm Kft. is: a Tiborcz István érdekkörébe tartozó Green Energy Investhor az ácsi katódgyárhoz készített elő szélerőmű-fejlesztést, ami gyakorlatilag teljesen előkészített projekt volt. Ide lépett be a Cashline Értékpapír egykori tulajdonosának, Albrecht Ottónak a cége, miután a GEI-t három évre kizárták a pályázati indulásból. A céltársaságot épp csak bejegyezték, néhány nappal a beadás előtt, 2026. október 27-én.
Induló tehát bőven akad, a legtöbb projekt azonban még sehogy nem áll: hiányoznak az engedélyek, a telkek vagy épp az önkormányzati szerződések. A beadott pályázatok mindenesetre jól jelzik a befektetői étvágyat.
