A Sátántangó újra a vásznakon
Az esemény, amely a Celluloid Nights keretében valósult meg, szombaton egy különleges megemlékezést nyújtott Tarr Béla legendás filmjének, a Sátántangónak. A vetítés első alkalommal zajlott 35 milliméteres kópiáról több mint egy évtized után, hogy tisztelegjenek a január elején elhunyt rendező előtt. A színházban jelen voltak a film alkotói, így a nézők nemcsak a filmélményben, hanem az alkotói háttérben is részesülhettek az est folyamán.
Az este különlegességét növelte, hogy a vetítést követően Kovács András Bálint, a filmről készült monográfia szerzője, a rendező barátja és munkatársa, Víg Mihály, valamint a Cinema Niche szervezői, Dezső Bálint és Rév Dániel osztották meg gondolataikat a közönséggel. A szervezők elmondták, hogy már évek óta vágytak arra, hogy a Sátántangót újra vásznon láthassák, és Tarr halála csupán egy szomorú apropó volt arra, hogy megvalósíthassák ezt az elképzelésüket.
Kovács András Bálint hangsúlyozta, hogy Tarr Béla a magyar filmművészet egyik legjelentősebb alakja az elmúlt negyven évben, úgy véli, hogy a Sátántangó nem csupán egy film, hanem egy különleges esemény, ami közösségi élményt teremt. Hozzátette, hogy ez a vetítés a legméltóbb módja Tarr Béla emlékének megőrzésére. Azok számára, akik először nézték meg a hosszú filmet, így szólt: „Engedjék el magukat, és adják át magukat az időnek. Az idő teremt mindent ebben a filmben.”
Rév Dániel és Dezső Bálint elmondták, hogy ez a vetítés ténylegesen Tarr Béla szembeszállását és kritikáját közvetítette a modern filmipar felé, amely a gyors és felszínes élmények világába sodorja a nézőket. „Itt nincs lövöldözés, nincs I love you. Csak pici dolgok történnek” – emelte ki Kovács, aláhúzva a film mélységét és jelentőségét a kortárs filmes diskurzusban.
A vetítéshez szükséges filmtekercsek, összesen 26 darab, 600 méteres szalagból álltak, amelyek hossza közel 12 kilométer. Ezeket a Filmlabor munkatársai előkészítették, hogy a közönség élvezhesse a filmet, amely utoljára 2014-ben került vetítésre. Az Uránia munkatársai is bemutatták a gépházban, hogyan nézett ki a felújított filmanyag, ami tovább emelte a rendezvény jelentőségét.
Tarr Bélára való megemlékezés során Víg Mihály azt nyilatkozta a Telexnek: „Talán a legnagyobb kár, hogy nagyon sok tanítványát itt hagyta, akik nagyon szerették. Van ez a pótolhatatlan hiány, ezt érzem. Egy nagyon fontos ember ment el.” Ezzel hátteret adva Tarr Béla hatásának, és annak, hogy mennyire fontos szerepet játszott a következő generációk képzésében és inspirálásában.
A film öröksége
A Sátántangó nem csupán Tarr Béla pályafutásának csúcspontja, hanem a magyar filmművészet nemzetközi elismertségét is megtestesítette. A rendezvény arra emlékeztetett minket, hogy az ilyen hosszú és komplex alkotások nem csupán szórakoztatnak, hanem mély társadalmi és filozófiai kérdéseket is felvetnek, miközben közösséget építenek. Az este folyamán a közönség szemtanújává válhatott egy kortárs művészet és a társadalmi diskurzus kapcsolatának, amely egyedülálló élményt nyújtott. A film, amely már önmagában is egy külön univerzum, most újra életre kelt, és újra ráirányította a figyelmet Tarr Béla elképzeléseire.
