Egy rossz filmnél csak egy rosszabb dolog van: egy unalmas, semmilyen film
Nehéz dolgom volt Orosz Dénes új vígjátékával, a Félrelépni szabaddal. Azt még nem tudni, hogyan teljesít majd a mozikban, de első nézés után megállapítható: még arra sem jó, hogy az ember jót dühöngjön rajta. Sokáig nem tudtam, mit írjak róla. Néhány órával a vetítés után próbáltam felidézni egy jelenetet, egy poént vagy akár csak egy képet, de nem sok minden jutott eszembe.
Egy igazán rossz film legalább hagy maga után valamit: lehet bosszankodni rajta, nevetni a képtelen fordulatain, vagy napokkal később is azon gondolkodni, hogyan mehetett ennyire félre. Egy rossz filmnél csak egy rosszabb dolog van: egy unalmas, mondanivaló nélküli film. A Félrelépni szabad pontosan ilyen.
A film Georges Feydeau A hülyéje című darabjának modern magyar átirata, és úgy néz ki, mintha a kétezres évek valamelyik párkapcsolati vígjátékát vették volna elő egy fiókból. Bálint sikeres ügyvéd, Lucával hat éve vannak együtt. Luca gyereket szeretne, Bálint még várna, aztán egy születésnapi bulin szóba kerül, mi történne, ha valamelyikük félrelépne. Másnap Bálint egy másik nő ágyában ébred, innentől elindul a titkolózás, féltékenykedés és a bosszú.
A film egyik legnagyobb problémája, hogy mielőtt beindítaná a történetet, elfelejti bemutatni a szereplőket. Az elején kapunk egy társaságot, de alig tudunk meg róluk bármit. Leginkább néhány mondatban felvázolt típusokként léteznek. Mire elkezdenek egymásnak hazudni és egymás után nyomozni, még mindig nincs okunk arra, hogy érdekeljen, mi lesz velük.
Az ilyen vígjátékok leghatékonyabb fogása, hogy egy rakás karaktert bezárnak ugyanarra a helyre, aztán fokozatosan egymásnak eresztik őket. A Félrelépni szabadban ez az építkezés nem történik meg. Jönnek ugyan az újabb félreértések és hazugságok, de a film nem gyorsul fel velük. Nincs egyre nagyobb tét, a helyzetek nem rakódnak egymásra. A film ugyanazon a fordulatszámon döcög szinte végig.
Mindezt megmenthetné a humor, de a Félrelépni szabad egyszerűen nem vicces. A poénok többsége kiszámítható, és rendszerint tovább időzünk rajtuk annál, mint ami indokolt lenne. Egy jó vígjátékban senkit nem érdekel, hogy az emberek a valóságban soha nem viselkednének így, mert nincs idő ezen gondolkodni. Itt viszont bőven van.
Furcsa, hogy még a szex sem képes életet vinni a filmbe, pedig a történet gyakorlatilag folyamatosan arról beszél, ki kivel feküdt le és ki kit csalt meg. Ehhez képest a film feltűnően szemérmes és steril. Nem bátor, nem pajzán, nem pimasz. A szex itt nem kínos, nem izgalmas és nem vicces, hanem pusztán egy forgatókönyvi eszköz. Egy félrelépésekről szóló film esetében különösen nagy probléma, ha a szereplők között semmilyen szexuális feszültséget nem lehet érezni.
Nehéz elhinni, hogy ezek az emberek egyáltalán kívánják egymást. A vonzalom azért létezik, mert a forgatókönyv közli velünk, hogy létezik. A film tele van olyan helyzetekkel, amik csak azért történnek meg, mert a következő jelenethez szükség van rájuk.
A színészek sem nagyon tudtak mit kezdeni azzal, amit kaptak. Többek alakításán érződik az erős színházi háttér, nagy gesztusokkal, harsány reakciókkal játszanak, de egyik karaktert sem sikerül kibontani.
Az egész film tét nélküli, a finálé pedig nem felszabadító, hanem egyszerűen csak véget vet a filmnek. Még vizuálisan is annyira jellegtelen, hogy nehéz lenne egyetlen képet felidézni belőle. A Félrelépni szabadból éppen az hiányzik, amiért az ember megnézne egy ilyen filmet: a lendület, a szex, a pronyóság és mindenekelőtt a humor. Nem botrányosan rossz, hanem felháborítóan semmilyen.
A Félrelépni szabad szeptember 24-től látható a mozikban.
