Az aszály hatása öt évvel később is sújthatja a gazdaságot

Az aszály hatása öt évvel később is sújthatja a gazdaságot

által K Sandor

Az aszály gazdasági hatásai évekkel az esőzés után is sújtják Európát

Az aszály gazdasági következményei nem szűnnek meg, amikor újra elkezd esni az eső: a veszteségek éveken át halmozódhatnak, így az egyre súlyosbodó európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültek. Erre hívja fel a figyelmet Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója a Másfélfokon.

Egy új tanulmány szerint az aszályok negatív gazdasági hatásait sokszorosan alábecsültük. Ennek egyik oka, hogy a gazdasági következményeket gyakran csak az esemény időszakára, például egyetlen aszályos nyárra számították ki. A kutatások azonban arra jutottak, hogy a vizsgált európai aszályoknál a károk jóval tovább tartanak, és a gazdasági veszteségek a következő években is halmozódnak.

Az aszály az egy főre jutó GDP-növekedést azonnal visszaveti, de a legnagyobb veszteségek a következő hat évben jelentkezhetnek, és összességében közel egy százalékpontnyi növekedés maradhat el emiatt az adott időszakban. Ilyen veszteséget okozhat például, hogy egyes szektorokban elmaradnak a beruházások, vagy hogy az alacsony termés miatt az élelmiszerek ára nem az aszály évében, hanem a következő év első felében emelkedik jelentősebben. Az élelmiszerárak növekedése aztán más ágazatokban is veszteségeket okoz.

Összehasonlításképpen, az Európai Környezeti Ügynökség szerint 1980 és 2020 között a szélsőséges időjárási események hivatalosan becsült gazdasági kára az Európai Gazdasági Térség 32 tagállamában 450–520 milliárd euró volt. Az új kutatások szerint azonban ha nem csak a közvetlen károkat vizsgáljuk, már egy-egy aszályos időszak gazdasági kára is megközelítheti ezt az összeget. A tanulmány szerint a 2015 és 2018 közötti időszak Európa egyik legsúlyosabb, több évszázada nem tapasztalt aszályos időszaka volt, ami a kutatók becslése alapján önmagában mintegy 439 milliárd euróba került az évek során, és 2,72 százalékponttal csökkentette az egy főre jutó GDP-növekedést. A beruházások több mint 12 százalékkal estek vissza, és az aszályok miatt becslések szerint 5,8 millió munkahely szűnt meg vagy nem jött létre.

Az aszály miatt a legnagyobb azonnali veszteséget a mezőgazdaság szenvedi el, de az ágazat a kutatók szerint viszonylag gyorsan képes alkalmazkodni, és két-három év alatt helyre tud állni. A károk viszont hosszabb ideig tarthatnak az építőipar és a feldolgozóipar számára, ahol még évekkel az aszály kezdete után is fennmaradhatnak és fokozódhatnak a veszteségek. Különösen sérülékenyek a beruházások: az aszály után a vállalatok csökkenthetik vagy elhalaszthatják beruházásaikat, ami magasabb tőkeköltséghez és kisebb termelő beruházásokhoz vezet, ezzel pedig a következő évek gazdasági teljesítményére is hatással lehet.

Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint a jelenlegi kibocsátási trendek alapján meg fogjuk haladni a Párizsi Megállapodásban kitűzött 1,5 Celsius-fokos melegedést, és valószínűleg a 2 fokot is el fogjuk érni. Schaffhauser szerint egy 2 fokkal melegebb világban az aszály gazdasági hatásai már kétszer akkorák lennének, mint jelenleg: a GDP-re gyakorolt hatás 5,2 százalékpontos lenne, a teljes kár a 760 milliárd eurót is elérhetné, miközben 10,8 millió munkahelyet érintene.

Olyan eszközökkel, mint a víztározók, a biztosítások vagy a termesztett növényfajták megváltoztatása, a gazdaság szereplői képesek mérsékelni a veszteségeket, de az alkalmazkodásnak is lehetnek korlátai. A kutatás szerint a jelenlegi éghajlatra kialakított alkalmazkodási intézkedések már nem feltétlenül lesznek elegendőek, és a károk az ágazatokon továbbgyűrűzve az élelmezés- és az energiabiztonságra is hatással lehetnek.

Schaffhauser szerint épp emiatt érdemes lehet újragondolni a zöld átállás költségeit is, mivel a klímacélok elérése összességében pénzben kifejezhető hasznot hajt a társadalomnak. Az elkerült veszteségek és az elért előnyök ugyanis felülmúlják a fejlesztések költségeit, tagállamtól függően 1,4–4-szeres mértékben. Magyarország esetén a számítások szerint például 2,9-szerese lehetne a haszon a ráfordított költségnek.

Ezt is kedvelheted