Németh-Halász Nikolett és Bődey János kapta a MÚOSZ októberi sajtódíját

Németh-Halász Nikolett és Bődey János kapta a MÚOSZ októberi sajtódíját

által K Sandor

MÚOSZ októberi sajtódíj: két kollégánk elismerése

Németh-Halász Nikolett újságíró és Bődey János fotóriporter kapta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége októberi sajtódíját. A szervezet a hónapban megjelent anyagok közül az „Amikor lefeküdtem, minden este azért imádkoztam, hogy reggel ne keljek fel” című cikket emelte ki.

A cikk az ALS-beteg Skripeg Béla életének utolsó három évét követi végig. A férfi szeptemberben, 66 éves korában hunyt el; nevét a szélesebb nyilvánosság akkor ismerhette meg, amikor csatlakozott a szintén ALS-beteg Karsai Dániel eutanáziáért folytatott küzdelméhez. A szerzők 2023-ban ismerkedtek meg Bélával, és az elmúlt három évben végigkövették a harcát egészen addig, amíg egyedül nem maradt ebben a küzdelemben.

A további helyezettek

A MÚOSZ októberben két további anyagot emelt ki. A második helyen a Borsod24 videója végzett „Ezt soha nem fogom elfelejteni” – Szögi Lajos emléke húsz év után címmel; szerzői Vásárhelyi Gabriella, Bethlen Tamás és Fűzi András.

A harmadik helyet a HVG munkatársa, Kovács Bálint érdemelte ki „Az életemen kívül mindent feláldoztam a rendszerváltásért” – interjú Molnár Áronnal című cikkével.

Ezt is kedvelheted