Annyit veszítünk a rossz vízgazdálkodással, mint amennyit nyerünk a hazahozott uniós forrásokkal
Magyarországon nem foglalkozunk kellőképp átfogóan a vízzel, annak ellenére, hogy az idei nyár megmutatta: az országnak komoly vízproblémákkal kell szembenéznie. Az Alföld nagy részét ismét súlyos aszály érte, a Duna vízállása tartósan alacsony maradt, a vízhiány pedig települési ellátási zavarokat okozott és az energiatermelést is közvetlenül érintette.
A közvetlen aszálykárok csúcsértékei egyértelműen emelkednek: mai árakon 2003-ban mintegy 200, 2012-ben 220, 2022-ben 340, 2024-ben pedig 410 milliárd forintos nagyságrendről beszélhetünk, ami az adott évi GDP mintegy fél százaléka. Az MNB szeptemberi előrejelzése szerint 2026-ban a mezőgazdaság hozzáadott értéke akár 15 százalékkal is visszaeshet, ami 0,4 százalékponttal mérsékelheti a GDP növekedését. A hatás továbbterjed az élelmiszeriparra, az energiára, a logisztikára és a turizmusra, a közvetett károk pedig a közvetlen károknak további másfél-kétszeresét tehetik ki.
Irányváltás kormányzati szinten
Augusztus végén a kormány elfogadta a Fenntartható Vízgazdálkodási Intézkedési Tervet, amely kimondja: a víz gyors elvezetése helyett a helyben tartás és a tájba vezetés lesz az új cél. A terv természetalapú megoldásokat, a felszín alatti vízpótlás tesztelését, az agrártámogatások vízmegtartást ösztönző átalakítását, valamint a vízkészletek és a klíma-előrejelzések összehangolását írja elő. Október végén bejelentették egy négyéves vízmegtartási program előkészítését, csatornák és zsilipek helyreállítását, valamint a gazdálkodókat ösztönző vízprémiumokat. A vízügyi és környezetvédelmi uniós fejlesztések kerete 2027-ben 49-ről 221 milliárd forintra emelkedne.
Van víz, csak nem ott és nem akkor
Magyarországon összességében van elérhető víz, a felszíni vizek 95 százaléka azonban nem nálunk keletkezik, csupán átfolyik az országon. A hazánkban leesett csapadék nagy része elpárolog. A lefolyó víz mintegy háromnegyedét a Duna és a Dráva szállítja, a Tisza vízgyűjtőjén – az ország területének felén – alig a negyede folyik, miközben a mezőgazdasági terület nagyobbik része éppen az Alföldön fekszik. Az éves csapadék mennyisége egy évszázadon át évi 600 milliméter körül stabil volt, 2021 óta azonban öt évből négy száraz volt, 2025 pedig a negyedik legszárazabb év volt 1901 óta. Paksnál a jellemző vízállás négy évtized alatt mintegy egy méterrel süllyedt.
Nemzetközi példák
Spanyolország ötven év alatt Európa legnagyobb zöldség- és gyümölcsexportőrévé vált: az öntözött területet több mint megduplázták, mára az agrárexport felét ez adja. Izraelben a Negev-sivatagban harmadannyi csapadék esik, mint a Homokhátságon, mégis az elmúlt ötven évben a hektáronkénti gazdasági értéket a tízszeresére növelték csepegtető öntözéssel, a víz újrahasznosításával és tudatos termékválasztással.
A tétlenség ára
A vízzel összefüggő tétlenség éves társadalmi-gazdasági költsége több százmilliárd forint lehet, egyes becslések szerint a GDP közel egy százalékát is elérheti, nagyjából 750–870 milliárd forintot. Ez nagyságrendileg megegyezik azzal az összeggel, amelyet az ország az uniós források felszabadításának köszönhetően használhat fel. A Világbank elemzése átlagosan négydollárnyi társadalmi hasznot becsült minden ellenállóbb infrastruktúrába fektetett dollár után.
A magyar vízhasználatban a legnagyobb tétel, a mezőgazdasági vízkivétel ára jelképes, így hiányzik az ösztönző a szűkös vízkészlet hatékonyabb elosztására. A vízzel kapcsolatos feladatok 6-8 minisztérium, hatóság és területi szereplő között oszlanak meg, miközben a helyi és ágazati döntéseket nem mindig köti össze közös, hosszú távú célrendszer. A vízmegtartás önmagában még nem stratégia: azt is el kell dönteni, mire használjuk a megtartott vizet, ki fér hozzá, milyen prioritások szerint és ki fizeti az infrastruktúrát.
