Elektromos bringával a Gyergyói-medence fölé: kastély, kolostor és őrhegy egy nap alatt
Gyergyócsomafalváról indultunk elektromos kerékpárral a Gyergyói-medence fölé magasodó, 1544 méteres Pricskére. Útközben megtekintettük a szárhegyi Lázár-kastélyt, a hegyen pedig olyan kaptatók vártak, amelyeken a rásegítés ellenére is tolni, helyenként cipelni kellett a bicikliket. A vöröslő áfonyások és a Csalhó látványa után technikás ereszkedés következett.
A Pricske a medence északkeleti pereme fölött emelkedik. Magasságával nem tűnik ki a Keleti-Kárpátok hegyei közül, de a környék történetében őrhegyként és a Moldvába vezető út egyik fontos pontjaként is szerepet kapott. A csúcson álló nyolcméteres fémkeresztet 2004-ben állíttatta a Szent Miklós római katolikus egyházközség két családdal közösen. A helyszíni ismertetőtábla szerint a hagyomány úgy tartja, már a 13. században figyelőhely működött itt, és veszély esetén lármafával jeleztek a medencében élőknek.
Kastély és kolostor Szárhegyen
Gyergyószárhegyen először a Lázár-kastélynál álltunk meg. A reneszánsz várkastély pártázatos falai és sarokbástyái kívülről is látványosak. Az épületegyüttes több korszak nyomát őrzi: a kapualj 1532-es évszáma korábbi építkezés emléke, a bástyás védőövet pedig Lázár István 17. századi átépítéséhez kötik. Bethlen Gábor édesanyja a Lázár családból származott, a későbbi erdélyi fejedelem gyermekévei egy részét Szárhegyen töltötte. A kastélyt 1707-ben a császári csapatok felgyújtották, később újabb tűzvészek pusztították, és hosszú időre romossá vált.
Fennebb a ferences templom és kolostor következett. A ferencesek 1642-ben jelentek meg Szárhegyen, a kolostor 1665-ben létesült. Kájoni János, a zenegyűjtő és nyomdaalapító szerzetes is vezette a közösséget. Az 1974-ben alapított művésztelep mindkét épületben működött, a közelben pedig a szabadtéri szoborpark kőbe faragott alakjai között lehet nézelődni.
A rásegítés határa és a csúcs
Szárhegyet elhagyva erdei utakra tértünk. Hamar kiderült, hogy itt a kilométer önmagában keveset mond, sokkal inkább az számított, mennyit emelkedik az út. Egy aszfaltos kilátópont után olyan meredek emelkedő következett, amelyen a laza, agyagos talajon már a rásegítéssel sem tudtunk feltekerni, a hátsó kerék kipörgött. Maradt a tolás, helyenként a cipelés. Fennebb enyhült a meredekség, de a kövek és a szúrós fenyőágak továbbra is megakasztották a haladást. Az újabb nyitott részeken már az Egyeskő, a Vit-havas és a Csalhó is megjelent előttünk, egy esztena környékén pedig vöröslő áfonyafoltok színesítették a hegyoldalt.
Az utolsó emelkedő olyan meredeken állt előttünk, hogy a bringákat lent hagytuk és gyalog mentünk fel. Láttunk egy terepmotorost, aki nekiveselkedett ugyanannak a kaptatónak, de nem jutott fel rajta. A csúcson szarvasbőgés idején jártunk, körülöttünk mégis fél tucat motoros bőgette végig az erdőt, később egy sötétkék csendőrautó is megjelent.
Ereszkedés Gyergyószentmiklós felé
A bringákhoz visszatérve még tettünk egy kitérőt a Csalhó felé, ez volt a túra egyik legszebb része. Az ereszkedés eleinte élvezetes volt, aztán a köves szakaszokon egyre komolyabb figyelmet kívánt: melyik kő mellett fér el a kerék, hol talál tapadást a gumi, mikor kell fékezni. A meredek, köves szakaszokon a lejtőzés már a technikás terepkerékpározást idézte. A lejtő végére világos lett: ezen az útvonalon az elektromos rásegítés nem teszi könnyűvé a túrát, felfelé erőt adhat, lefelé a bringát továbbra is nekünk kell irányítanunk.
A napnyugta közeledtével értünk a Csobot-hegyi Szent Anna-kápolnák környékére, ahol római katolikus és örmény katolikus kápolna is áll. Fentről Gyergyószentmiklós sokkal nagyvonalúbbnak látszott, mint az utcáin járva. Leérve aztán egy tehéntartó gazdaság mellett haladtunk el, ahol a trágya és a sár mocsaras elegyet alkotott, majd kátyús mellékutak következtek. Gyergyóalfalu felé fordultunk, majd Csomafalva irányába földúton mentünk tovább, az út pedig még átvezetett egy patakon, ahol derékig vizesek lettünk. Az utolsó néhány kilométert így, átázott ruhában tettük meg.
