Rendőrségi gyanú: turista verte ájultra a járókelőt a Nagykörúton

Rendőrségi gyanú: turista verte ájultra a járókelőt a Nagykörúton

által K Sandor

Egy turistát gyanúsít a rendőrség azzal, hogy ájultra vert egy járókelőt a Nagykörúton

Egy brit turistát gyanúsít a rendőrség azzal, hogy ájulásig vert egy járókelőt Budapesten, a Szent István körút egyik zebráján. A pénteki eset után a férfit súlyos testi sértés gyanúja miatt hallgatták ki, de nem vették őrizetbe, így szabadlábon védekezhet.

A turista a rendőröknek azt mondta, annyira részeg volt, hogy semmire nem emlékszik az esetből. Információk szerint nemrég érkezett Budapestre.

A pénteken, nem sokkal 22:00 óra előtt történt bűncselekményt egy taxi fedélzeti kamerája rögzítette. A felvételen látszik, ahogyan három ember futva menekül a brit turista elől, aki ezután egy gyanútlanul sétáló járókelőre veti rá magát, és többször fejbe rúgja a 43 éves férfit, aki ettől elveszítette az eszméletét.

A támadót egy arra járó biciklis állította le, aki a felvétel szerint elővett valamit, és a támadóra fogta; információk szerint egy pisztoly került elő. Egy odaérkező szabadnapos rendőr látta, mi történik, és azonnal intézkedett.

A megvert férfi a mentőautóban tért magához, könnyű fejsérülésekkel vitték kórházba. Szemtanúk szerint zavart volt, nem tudta, mi történt vele.

Ezt is kedvelheted