Plágiumbotrány a Megasztárban: eltávolították a klipet a YouTube-ról
Egy másik zenész dalát adta elő sajátjaként a TV2 Megasztár műsorának egyik versenyzője, az ügyet jelenleg vizsgálja a csatorna.
A 17 éves Guba Imre azt mondta a zsűrinek, hogy saját szerzeménnyel lép színpadra, amelyet az édesanyjának írt. A produkció annyira megtetszett Puskás-Dallos Boginak, a zsűri egyik tagjának, hogy videóklipet forgatott a dalhoz, amely később a YouTube-ra is felkerült.
Ezt követően azonban a dal valódi szerzője, Csík Laci közösségi oldalán jelezte, hogy a versenyző valójában az ő szerzeményét adta elő sajátjaként, anélkül hogy erről szólt volna neki, vagy engedélyt kért volna tőle. A zenész szerint a 2019-es „Gyere, apa, igyunk most egyet” című dala hangzott el „Gyere, anya, igyunk most egyet” változatban.
Puskás-Dallos Bogi Facebook-posztjában azt írta, Guba sem a stúdiózásnál, sem a klipforgatásnál nem jelezte, hogy a dal feldolgozás. Miután ezt megtudták, a videóklipet eltávolították a YouTube-ról.
A TV2 sajtóosztálya arról tájékoztatott, hogy a történtekről sem a gyártó cégnek, sem a csatornának nem volt előzetesen tudomása, az esetről csak azt követően értesültek, hogy a Guba Imre szereplésével készült előválogató adásba került. Az ügy jelenleg vizsgálat alatt áll, a versenyzőt érintő esetleges további lépésekről később adnak tájékoztatást.
