Sokkal büszkébb magyar vagyok a választások óta

Sokkal büszkébb magyar vagyok a választások óta

által K Sandor

Balogh Péter: Sokkal büszkébb magyar vagyok a választások óta

Balogh Péter üzletember, a Cápák között című műsorból ismert angyalbefektető, a szoftverfejlesztő és az NNG navigációs szoftvergyártó cég társalapítója arról beszélt, hogy gyerekként támogató közösségben nőtt fel, és kíváncsiságát mérnök szüleinek köszönheti. Hétévesen kezdett el programozni.

Elmondta, hogy a Petya becenevet azért találta ki, hogy ne legyen szakadék közte és a csapata között. Szentül hisz abban, hogy a vállalkozók építik az országot, és sajnálja, hogy az elmúlt tizenhat évben megsokasodtak azok a nem becsületes vállalkozók, akikre a luxizás jellemző.

Balogh szerint fontos az emberismeret a cégvezetésben, és arról is beszélt, miért mondják az angyalbefektetőre, hogy balek. Felidézte azt is, hogyan érezte magát, amikor már 2012-ben szóltak neki, hogy nem kellene politizálnia a közösségi felületein.

A mentorálás mindig fontos szerepet töltött be az életében, ezért a startup vállalkozásokat nemcsak tanácsokkal, hanem pénzzel is szerette volna támogatni. Szóba került az is, miért tudatosabb a Z generáció hozzáállása a munkához, miben előny és hátrány a türelmetlenségük, és miért büszke arra, hogy a gyerekei nem vágynak drága holmikra.

Az adásban elhangzott az is, mi volt az első reakciója, amikor Máté Kriszta megkereste a Cápák között című műsor koncepciójával, miért gondolja, hogy akinek több tízmilliós cipő van a lábán, az nem munkával kereste a pénzét, létezik-e szerinte egyensúly a munka és a magánélet között, valamint hogy mit szeretne továbbadni a gyerekeinek a pénzről és a pénzügyi tudatosságról.

Ezt is kedvelheted