Egy brassói kereskedőnő, aki túlnőtt a férjén
Apollonia Hirscher neve ma is jól ismert Brassóban: utca, kulturális központ és egykori vásárcsarnok őrzi emlékét. A 16. századi kereskedőnő története nem csupán vagyonáról szól, hanem arról is, hogyan tudott egy nő a korabeli társadalmi korlátok között önálló gazdasági szereplővé válni.
A középkori nőkről legtöbbször a végrendeleteik árulkodnak: ezekből derül ki, mit birtokoltak, kikkel tartottak kapcsolatot, vagy éppen kiről gondoskodtak. Apollonia esetében ennél több forrás maradt fenn. Népszerűségét az is jelzi, hogy saját szócikke van a Wikipédián, míg férjének, Lucas Hirschernek nincs – igaz, a román nyelvű Lucas Hirscher-szócikk egy másik, azonos nevű brassói városbíróról szól, aki 1519 és 1590 között élt, és „a nagy” Hirscherként ismert. Apollonia férje „a kicsi” volt, aki 1541-ben halt meg.
Lucas Hirscher a 16. századi Brassó városbírója és a törcsvári kastély várnagya volt. Már a házasságuk előtt a város leggazdagabb polgárai közé tartozott: késekkel, takarókkal, puskaporral, borral és rézzel kereskedett, üzleti kapcsolatai Havasalföldtől Prágáig értek, és oszmán birodalmi portékákat is árult. Amikor 1541-ben meghalt, Apollonia megörökölte tőle a tekintélyes vagyont és a messzire nyúló kereskedelmi kapcsolatokat.
A kereskedőfeleségek a férjük mellett gyakorlatilag eltanulták a szakmát, és megözvegyülve a saját nevükben folytathatták a kereskedést. Apollonia is élt ezzel a lehetőséggel: átvette és továbbfejlesztette férje vállalkozását.
1542 őszén, nem sokkal azután, hogy megörökölte az üzletet, Petru Rareș moldvai fejedelem betört Erdélybe. Apollonia kész volt bevetni vagyonát és kereskedői leleményét Brassó megóvásáért: a történet szerint száz aranydukáttal és két feldíszített parádés lóval igyekezett lekenyerezni a fejedelmet, hogy az megkímélje a várost. „Legyetek okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok” – állítólag ezt írta a városatyáknak. Felajánlása a brassóiak közös erőfeszítésének része volt, akik összesen 1500 aranydukátot küldtek a fejedelemnek. A környéket azonban az ajándékok sem tudták megmenteni: október 26-án a moldvai sereg már Vidombák és Feketehalom térségében járt, és feldúlta a vidéket.
Apollonia pénzének békésebb időkben is akadt helye. A reformációt támogató kereskedőnő 1545-ben kétszáz aranydukátot adományozott a város szegényeinek támogatására, és azt mondta, hogy az összeg hozamából „minden évben annyi bort kell venni, hogy az a szegényeken segítsen, ápolják a szőlő termésével sebeiket, és erősítsék őket”.
Legnagyobb és legdrágább vállalkozása a főtéri Kereskedőház felépítése volt: a 67 méter hosszú épületegyüttes két párhuzamos szárnya belső udvart fogott közre, ahová a kereskedők megrakott szekereikkel is behajthattak. A földszinti oszlopsor mögött kisebb boltok sorakoztak, a kézművesek fedett helyen kínálhatták portékaikat. Az épületben a városi mérleg is helyet kapott.
Apollonia mindezt a saját vagyonából finanszírozta. Egy legenda szerint a csarnok felépítését végső soron sírrablóknak köszönhette Brassó. Orbán Balázs néprajzi gyűjtő jegyzése szerint az özvegy egyetlen leánya hirtelen betegségben elhunyt, és az anya legbecsesebb ékszereit rakta a lányára. A gazdag ékszerek tolvajokat csaltak oda, akik feltörték a sírt. A halott ujján lévő értékes gyűrűt nem tudták lehúzni, ezért az egyik tolvaj le akarta vágni az ujjat. Ekkor a lány, aki csak tetszhalott volt, felült a koporsójában, a sírrablók elmenekültek, a lány pedig hazament. Az örömtől határt nem ismerő anya állítólag e szerencsés esemény emlékére építtette a bazárt.
Azt, hogy a legenda igaz-e, nem lehet tudni, de azt igen, hogy fedett bazárra már régóta szüksége volt Brassónak. A csarnok építésére már 1527-ben pénzt szedtek a halkereskedőktől, később a hús- és fűszerárusoktól is, de végül a gazdag kereskedőnő adománya tette lehetővé az épület elkészültét. A feljegyzések szerint nyolcezer aranydukátba került felhúzni a Kereskedőházat – ekkora összegből abban az időben hozzávetőleg ezerháromszáz–ezerötszáz ökröt lehetett volna vásárolni.
Apollonia mindössze két évig láthatta az elkészült vásárcsarnokot, mivel 1547 decemberében meghalt. A város korabeli orgonistája „állandóan serénykedő, istenfélő matróna”-ként ír róla, aki „okos, megértő asszony volt, szívesen osztogatott alamizsnát, és a szegényekkel sok jót tett”.
A Kereskedőházat az évszázadok során többször átépítették, 1960 és 1963 között pedig átfogóan helyreállították. Brassóban több helyen is találkozhatunk a kereskedőnő nevével: az egykori vásárcsarnok homlokzatán a címer alatt olvasható a neve mint adományozóé, a Kereskedőház mellett húzódó utca pedig 1991 óta viseli Apollonia Hirscher nevét. Róla nevezték el a város egyik kulturális központját is, amely az egykori szász bank épületében működik.
