Azonnali hatállyal kirúgták Feledy Botondot, a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatóját
A Külgazdasági és Külügyminisztérium azonnali hatállyal megszünteti Feledy Botond vezetői megbízatását a Magyar Külügyi Intézetnél – írta a Facebookon Velkey György László, a minisztérium államtitkára.
A kirúgást azzal indokolta, hogy a tárca néhány nappal korábban értesült a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról, ezért elvesztették a Feledybe vetett bizalmat. Feledy évekig Lázár János tanácsadója volt.
Velkey bejelentése után nem sokkal Feledy úgy reagált, hogy mindig is az volt a célja, hogy olyan külpolitikai elemzőcéget építsen fel, aminek mindenki hisz. Azt tűzte ki célul, hogy a bonyolult világpolitikai helyzeteket lefordítsa az ügyfelek nyelvezetére, és mint írta, nem tanácsadás, nem belpolitikai manőverezés, hanem világpolitikai helyzetképek előállításán dolgoztak. Állítása szerint az ügyfelei soha nem befolyásolták a véleményét, és továbbra is tiszta szívvel dolgozik azért, hogy Magyarországon végbemenjen a rendszerváltás.
A Külügyminisztérium augusztus elején jelentette be, hogy a külpolitikai szakértő Feledy lesz a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatója. Orbán Anita miniszter akkor azt mondta, hogy az új vezetés az alapos, független és előretekintő kutatói munkát fogja szolgálni. Feledy a kinevezésekor azt mondta, hogy addigi karrierje arra készítette fel, hogy elfogadhassa a felkérést.
Igent mondtam, mivel óriási lehetőség és kitüntetés, hogy több tucat kutató munkájával egy ország teljes külügyi apparátusát támogathassuk – mondta. Feledy új megbízatása miatt magyar feleségével és gyermekeikkel együtt Brüsszelből visszaköltözött Budapestre.
Feledy Botond külpolitikai szakértő és kommentátor, podcast-műsorvezető, valamint a Partizánnal közösen készített HetiFeledy világpolitikai hírlevél szerzője volt négy éven át. Kutatói és szakmai munkássága elsősorban az euroatlanti biztonságpolitikára, az információs hadviselésre és a kiberbiztonságra fókuszál.
Korábban a brüsszeli European Leadership Programme vezetőjeként, illetve a Red Snow Consulting ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Emellett nemzetközi kapcsolatok tárgyakban tartott órákat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, valamint a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, egy félévet pedig a Sciences Po Dijon-i Campusán. 2017-ig a budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium igazgatói tisztségét töltötte be, a 2010-es évek elején az MTI külpolitikai szerkesztőségét is vezette.
