Lázár János titkos tanácsadója volt Feledy Botond

Lázár János titkos tanácsadója volt Feledy Botond

által K Sandor

Titokban évekig Lázár János tanácsadója volt Feledy Botond

A Külügyminisztérium bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntette Feledy Botond vezetői megbízatását a Magyar Külügyi Intézetnél – jelentette be hétfőn este tíz óra előtt néhány perccel Velkey György a Facebookon. Indoklásként csak annyit írt, hogy néhány napja értesültek a vezérigazgatónak az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról.

Korábban közérdekű adatigényléssel lehetett megbizonyosodni arról, hogy Feledy Botond az elmúlt években Lázár János tanácsadója volt. Feledy cége, a Red Snow Publishing and Consulting 2023 decemberétől egészen a kormányváltásig szerződésben állt Lázár János minisztériumával, ezen időszak alatt három szerződés alapján összesen 84 215 500 forintot fizetett ki a minisztérium a cégének.

Az első szerződést 2023. december 1-jén kötötték nettó 14 millió, bruttó 17 millió 780 ezer forint keretösszegre döntéselőkészítő és -támogató szakmai háttérdokumentumok elkészítésére és tanácsadói tevékenységre. A szerződést beszerzési eljárás keretében kötötték meg, amelynek Feledy lett a nyertese. Az indoklás szerint azért vele szerződtek, mert széleskörű szaktudással és kapcsolatokkal rendelkezik számos, a megbízó feladatellátását érintő területen.

A második szerződést 2024 szeptember közepén kötötték nettó 35 millió, bruttó 44 millió 450 ezer forint keretösszegre politikai tanácsadói, elemzői tevékenységre és szakértői háttértámogatásra. Minden tevékenységet nettó 62 500 forintos óradíj alapján végzett Feledy cége, a keretösszegből egy év alatt összesen bruttó 42 281 250 forintot hívtak le.

A harmadik szerződést 2025 júliusában kötötték meg nettó 39 millió, bruttó 49 millió 530 ezer forint keretösszegre, az óradíj változatlanul nettó 62 500 forint maradt. Ebből a keretösszegből a kormányváltásig 27 156 250 forint bevétele lett Feledynek.

Az első két szerződésnél Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, a harmadiknál Kozma Dávid kabinetfőnök volt Feledy kapcsolattartója. Az általa készített elemzéseket személyesen Lázár János olvasta, és előfordult, hogy egy-egy konkrét eseményhez külön anyagot is kértek, ilyen volt tavaly a moszkvai és a washingtoni látogatás.

Feledy Botond válaszlevelében azt írta, hogy a három szerződés keretében külpolitikai és nemzetközi témájú írásos elemzések, háttéranyagok és sajtószemlék készültek, a munkát a cég munkatársaival közösen végezték. Azt is írta, hogy a szerződéses időszakban végig Brüsszelben élt, és független szakértőként dolgozott, Lázár Jánossal mindössze két alkalommal találkozott személyesen, egyik esetben sem négyszemközt. Állítása szerint a megbízások nem befolyásolták a nyilvánosan képviselt szakmai álláspontját vagy elemzői függetlenségét.

Gulyás Márton, a Partizán alapítója azt írta, nem tartják összeférhetőnek a két munkakört, és nem volt tudomásuk arról, hogy Feledy Botond a Partizán mellett az Orbán-kormány egyik minisztériumának is dolgozott. Hozzátette: ha tudomásuk lett volna az együttműködésről, egész biztosan megkövetelik, hogy ezt visszamenőleg is jelezze a közönség felé.

A Külügyminisztérium a cikk megjelenése után azt írta, hogy a kinevezéskor nem tudtak arról, hogy Feledy cége szerződésben állt Lázár János minisztériumával, illetve ha tudtak volna róla, az befolyásolta volna a kiválasztást. Azt is írták, hogy nem tartják összeférhetőnek Feledy korábbi megbizatását és a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatói tisztségét.

Ezt is kedvelheted