Németh Miklós: láttam Orbán ügynöki jelentéseit

Németh Miklós: láttam Orbán ügynöki jelentéseit

által K Sandor

Németh Miklós azt állítja, látta Orbán Viktor állítólagos ügynöki jelentéseit

Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke egy, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának nemrég átadott feljegyzésében azt állítja, hogy 1990 márciusában soron kívüli találkozóra hívta őt Kárpáti Ferenc akkori honvédelmi miniszter.

A megbeszélésen Németh állítása szerint részt vett Kovács János vezérőrnagy, a katonai hírszerzés és elhárítás akkori vezetője is. A volt kormányfő szerint a honvédelmi miniszter három eredeti, kézzel írt és aláírt ügynöki jelentést adott át neki, amelyek Orbán Viktornak a zalaegerszegi katonai szolgálata idején tett, katonatársai magatartására, valamint politikai, szexuális és vallási irányultságára vonatkozó megállapításait tartalmazták.

Németh Miklós állítása szerint a jelentések szerzőjének személyét, a kézírás és az aláírás valódiságát nem tudta ellenőrizni, bár Orbán Viktor kézírását és aláírását felismerni vélte. Az iratokat visszaadta a honvédelmi miniszternek, és azokból másolatot sem őrzött meg. Az idén márciusban ügyvédi letétbe helyezett feljegyzésben azt írta: bízik abban, hogy az iratok valahol még megtalálhatók, és idővel eljutnak a nyilvánossághoz, mert fontosnak tartja, hogy a magyar közönség megismerje a tartalmukat.

Az eset Panyi Szabolcs hamarosan megjelenő, Barátság extrákkal – Putyin szolgálói és szolgálatai Magyarországon című könyvéből is kiderül. A szerző a könyvről Friderikusz Sándor podcastműsorának Magyarország orosz fogságban? című adásában beszélt, ahol elmondta: Németh Miklós idén szeptemberben adta át a feljegyzéseket az Állambiztonsági Levéltárnak, ahol jelen volt a levéltár vezetése és a nyilvánosságot biztosító új törvényeket előkészítő bizottság vezetője, Rainer M. János történész is.

A műsorban elhangzott, hogy Németh Miklós elmondása szerint 2013-as halála előtt néhány hónappal megkérdezte Kárpátit, mi lett az Orbán Viktorhoz kapcsolódó iratokkal, és állítása szerint Kárpáti azt válaszolta, hogy Stefán Géza őrizte azokat. Stefán Géza a rendszerváltás és a posztkommunista időszak leghosszabb ideig hivatalban lévő titkosszolgálati vezetője volt: elvégezte a moszkvai Dzerzsinszkij Főiskolát, hadtudományi doktori értekezését pedig a NATO elleni dezinformációs technikákról írta.

1989-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányság állambiztonsági helyetteseként irányította a rendszerváltás tömegdemonstrációinak, köztük Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének titkosszolgálati megfigyelését és ügynökhálózatát. 1994-től 2009-ben bekövetkezett haláláig a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatója volt. Panyi Szabolcs állítása szerint Stefán halálának másnapján a páncélszekrényéből eltűntek az addig ott őrzött iratok, és azóta is nyitott kérdés, hol lehet a Stefán-féle magánirattár.

Orbán Viktor mindvégig következetesen tagadta az állambiztonsági együttműködést, hangoztatva, hogy a kommunista hatóságok megpróbálták beszervezni, de minden kísérletnek ellenállt. A könyv írásakor Panyi megkeresésére Havasi Bertalan sajtófőnök közölte: Orbán Viktort a kommunista titkosszolgálatok megfigyelték, nem beszervezték, a Stefán-féle és egyéb terhelő iratokról szóló állításokat pedig határozottan „FAKE NEWS”-nak nevezte.

A HVG hetilap 2015-ben arról írt, hogy 1998-ban már felbukkant egy 6-os karton Orbán Viktor nevével, amelyet az állambiztonsági szervek a hálózat tagjairól vezettek, de ennek csak az első oldala került elő, így nem derül ki belőle, sikerült-e beszervezni a fiatal Orbánt. Egy másik dokumentáció szerint erre 1982-ben a III/III-as főcsoportfőnökség kísérletet tett, de letett róla.

A hetilap szerint a katonai titkosszolgálat ma is elérhető dokumentumai között megvan Orbán Viktor úgynevezett „A” kartonja, amelyből az derül ki, hogy a fiatal Orbán Viktor a zalaegerszegi sorkatonai szolgálata idején egy elhárító őrnagy közvetlen társadalmi kapcsolata volt 1981. október 20-tól a leszereléséig. A katonai titkosszolgálat a társadalmi kapcsolatait nem szervezte be, hanem megbízta, ezek általában szóban jelentettek, így kevés nyom maradt róluk, és beszervezési, illetve munkadosszié sem készült róluk.

Ezt is kedvelheted