A norvég város, ahol tükrökkel viszik be a napfényt a főtérre
A háromezer lakosú Rjukan meredek hegyek közé szorult norvég kisváros, ahol az év csaknem felében gyakorlatilag nem érkezik közvetlen napfény a völgybe. Aki ilyenkor némi D-vitaminhoz szeretne jutni, hosszú ideig csak úgy tehetett, ha felkapaszkodott egy közeli sziklaszirt tetejére – egészen 2013-ig, amikor az egyik szomszédos hegyre óriási tükröket szereltek, amelyek a város főterére irányítják a napsugarakat.
Rjukan 1905 és 1916 között épült, miután Sam Eyde vállalkozó megvásárolta a környék vízesését, és vízerőművet létesített rá. Arról nincs információ, hogy Eyde tudatában volt-e annak, hogy a település a hideg hónapokban ennyire árnyékban marad, az viszont bizonyos, hogy a növekvő városban műtrágyagyárak jöttek létre, amelyek vezetői idővel aggódni kezdtek amiatt, hogy a dolgozók nem jutnak elegendő napfényhez.
A fényhiány valós egészségi kockázat: már kevésbé szélsőséges helyeken is fáradtságot és rossz hangulatot okozhat. A jelenség hátterében több elmélet áll, a legtöbb a cirkadián ritmushoz, a szervezet belső biológiai órájához kapcsolódik. A legelfogadottabb magyarázat szerint a rövidebb napok miatt a szervezet belső időzítése elcsúszik a tényleges napszakhoz képest, mert a melatoninhormon felszabadulása későbbre tolódik. Normál esetben a melatonin szintje éjszaka, sötétben emelkedik meg, álmosságot okozva, a reggeli erős fény pedig visszaszorítja a termelődését.
A kutatások szerint a napfény a testi mellett a mentális egészség szempontjából is fontos. Több vizsgálat talált összefüggést a nagyobb napfénykitettség és a depressziós tünetek ritkább előfordulása között. A fényterápia a szezonális affektív zavar és a nem szezonális depresszió kezelésében is hatékonynak bizonyult, egy vizsgálat szerint pedig a naposabb kórtermekben elhelyezett pszichiátriai betegek rövidebb ideig szorultak kórházi ellátásra. A több napfénynek kitett területeken élők körében kevesebb depressziós tünetet és öngyilkossági gondolatot figyeltek meg, a nappalok hosszabbodásával pedig csökkent a mentális egészségi problémák előfordulása.
Rjukan alapítója már 1913-ban felvetette, hogy napfényvisszaverő tükröket, úgynevezett solspeileket helyezzenek el a leárnyékolt város fölött, az elképzelés azonban nem valósult meg. Eyde utódai 1928-ban inkább felvonót építettek, hogy a lakók télen is eljuthassanak oda, ahol süt a nap. A Krossobanen nevű felvonó jelenleg nem üzemel, sokáig azonban ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy a rjukaniak a hidegebb hónapokban is lássák a napot.
Az eredeti ötletet 2005-ben Martin Andersen, a településen élő művész elevenítette fel. Andersen 2022 augusztusában költözött Rjukanba, eredetileg csak ideiglenesen akart maradni családjával, mert szülei is a közelben éltek, a kisváros azonban lenyűgözte: két hatalmas hegy közötti szűk völgyben fekszik, és a norvég főváros felől nyugatra indulva itt találkozik először az ember igazán magas hegyekkel. A folyamatos árnyék Andersent is megviselte a hidegebb hónapokban, ezért elővette Eyde korábbi ötletét, és korszerűsítette.
Andersen projektjének lényege, hogy a meredek hegyoldal tetején számítógép vezérelte heliosztátokat helyezzenek el, amelyek összegyűjtik és a település főterére irányítják a napsugarakat. A három heliosztát mozgatható tükre folyamatosan követi a Nap mozgását, amikor az a horizont felett jár, és visszaveri a fényt a rjukani piactérre. Mindegyik heliosztát 17 négyzetméteres, így összesen 51 négyzetméternyi felületen gyűjtik a fényt.
A tükröket 2013-ban, száz évvel az eredeti elképzelés megszületése után avatták fel hivatalosan. A piactéren mintegy 600 négyzetméteres, ellipszis alakú területet világítanak meg – ez nem túl nagy, a rjukaniaknak azonban valószínűleg még ez is megváltás.
