Török Gábor Feledy kettős szerepvállalásáról: Azért ez nem kis bravúr

Török Gábor Feledy kettős szerepvállalásáról: Azért ez nem kis bravúr

által K Sandor

Török Gábor: nem kis bravúr egyszerre dolgozni az Orbán-kormánynak és a Tiszának

„Egy elemző-tanácsadó 2024 után képes volt egyszerre dolgozni az Orbán-kormánynak és a Tiszának. Ismerve a helyzetet, azért ez nem kis bravúr. (Az persze, hogy a nyilvánosság egyikről sem tudott, már más kategória.)” – írta Török Gábor politikai elemző, miután a Külügyminisztérium azonnali hatállyal elküldte Feledy Botondot.

A tárca a döntést Feledy még tavasszal is fennálló fideszes munkakapcsolatával és az ebből fakadó bizalomvesztéssel indokolta. Feledy évekig Lázár János tanácsadója volt.

A menesztésre Feledy Botond a Facebook-oldalán reagált, bejegyzéséhez Magyar Péter miniszterelnök is kommentelt, majd a külpolitikai szakértő is válaszolt neki. A kommentekből derült ki, hogy Feledy 2024-től Magyar Péterékkel is dolgozott – erre utalt később Török Gábor is.

Vásárhelyi Mária szociológus szintén kommentben reagált a menesztésre. Azt írta, nagyon sajnálja a történteket, és az egész ügyet abszurdnak tartja. „Egy elemző cég nem válogat a megrendelők között. Elfogulatlanul elemez. Ki se néztem az Orbán kormányból, hogy kíváncsi volt független elemzők véleményére. Jó pont. És mindezt éppen az a Velkey hányja Feledy Botond szemére, aki még egy éve is NER nyalonc volt. Megáll az ész!!!” – írta.

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője Facebook-bejegyzésben és kommentekben is reagált az ügyre.

Ezt is kedvelheted