Kavarodással indult a keddi parlament: Magyar Péter rázta a fejét, azt mondta, ma nem szólal fel
Kisebb kavarodással kezdődött a kedd reggeli parlamenti ülés. Hallerné Nagy Anikó levezető elnökként azt közölte, hogy az elfogadott napirend szerint a miniszterelnöknek lett volna napirend előtti felszólalása, de ez a mai napon elmarad. A padsorokban ekkor zúgolódás indult, mire visszakérdezett: „Nem marad el? Nem is lett volna?”
A helyszíni tudósítás szerint a rövid közjáték nagy nevetést okozott a teremben, még az ellenzéki padsorok felől is hallható volt. Hallerné Nagy Anikó ezután tisztázta: nem a miniszterelnök szólal fel, hanem már bejelentette, hogy a napirend előtti felszólalás elmarad, és a munka a szokásos napirend előtti felszólalásokkal folytatódik.
Elsőként Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője kapott szót, aki minősíthetetlen kuplerájnak nevezte a parlamentben folyó állapotokat. Felvetette, hogy Magyar Péter a Feledy Botonddal kapcsolatos ügy miatt nem szólal fel, majd arról beszélt, hogyan hagyja cserben a kormány a vidéket.
Toroczkai után Magyar Péter szólalt fel, aki szerint lehet, hogy jobb lett volna, ha ez a felszólalás is elmarad. Ezután arról beszélt, mit tesz a kormány a vidékért, és megjegyezte, hogy a Mi Hazánk frakcióvezetője minderről csak posztol. Bejelentette azt is, hogy a kormány a 2027-es költségvetésben 64 milliárd forinttal növeli az önkormányzatok támogatását, és örül annak, hogy a magyar vidéknek mind a 141 településen segíteni tudnak, ha már a Mi Hazánkra nem számíthatnak.
Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a kárpátaljai magyarság helyzetéről beszélt, majd bejelentette, hogy 300 millió forintos költségvetési módosító javaslatot nyújt be a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség támogatására, segítve az iskolák átállását az új nemzetiségi iskolai törvényre. A miniszterelnök válaszában megköszönte Nacsának az érdemi hozzászólást, és közölte, hogy személyesen támogatja az indítványt. Magyar Péter szerint mindannyiunk közös érdeke, hogy a határon túli magyarokhoz minél több támogatás jusson el, és az valóban meg is érkezzen hozzájuk.
A keddi ülésnap további döntéseket is hozhat: az Országgyűlés szavazhat Baka András második legfőbbügyész-jelöltjéről, valamint arról a törvényjavaslatról, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét, és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. Sor kerülhet a Magyar Nemzeti Bank 2025-ös üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról, illetve a pénzmosás megelőzését és egyes zártkörű tőkealapokat érintő szabályozási területek módosításáról szóló előterjesztésről is.
A parlament dönthet arról is, hogy a jelenleg működő öt vizsgálóbizottság közül négy – a gyermekvédelemmel, a kegyelmi botránnyal, a spontán privatizációval és az MNB működésével kapcsolatos – jelentéstételi határidejét december 31-ről 2027. június 15-re módosítja. Több adózással kapcsolatos törvényjavaslat is napirenden szerepel, és a parlament tárgyalja a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot is. A héten négynapos maratoni ülésezés várható.
