Elfogadta a parlament a politikusok vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényt
Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot. A jogszabály kihirdetése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azt vizsgálja majd, hogy a politikusok és közvetlen családtagjaik vagyongyarapodása összhangban áll-e az adózott jövedelmükkel.
A benyújtott javaslat eredetileg az országgyűlési képviselőket, a minisztereket, az államtitkárokat, a közigazgatási államtitkárokat, a kormánybiztosokat, a miniszterelnöki biztosokat és a miniszteri biztosokat sorolta a vizsgálandó személyek közé. A törvényalkotási bizottságban a képviselők javaslatára ezt kiterjesztették a miniszterelnökre és az európai parlamenti képviselőkre is.
A jogszabály a politikusok közvetlen hozzátartozóira is vonatkozik: házastársukra és élettársukra, valamint a velük közös háztartásban élő szülőkre, gyermekekre és a házastárs gyermekére, ideértve az örökbefogadott és a nevelt gyermeket is.
A Fidesz és a KDNP a viták során azt kifogásolta, hogy a vizsgált személyek körét önkényesen határozta meg a kormány, és a hivatalban lévő kormánytagokat, illetve képviselőket a javaslat alapján csak két év múlva vizsgálhatja a NAV. Tuzson Bence fideszes képviselő, volt igazságügyi miniszter a hétfői vitán arról beszélt, hogy ilyen típusú szabályozás azért nincs más országokban, mert az adóhatóság a kormány alá rendelt szerv, és így a szabályozás arra jogosítja fel a kormányt, hogy ellenőrizze a képviselőket.
A most elfogadott törvénymódosítással lényegében visszaállították a NAV 2016-ban megszüntetett vagyonosodási vizsgálatát, de fontos különbség, hogy a jövőben elsősorban a politikai vezetők és a közvetlen környezetük vagyonosodását fogják vizsgálni, a magánemberekét csak az eddig is lehetséges ritka esetekben. A NAV az érintettek vagyongyarapodása, ingatlanai és pénze, befektetései, megtakarításai alapján azt vizsgálja, hogy felmerül-e adókötelezettség elmulasztására vagy bűncselekményre utaló kockázat. Ha arra jutnak, hogy az érintett elmulaszthatta valamely adókötelezettségét, adóellenőrzést indítanak. Ha pedig bűncselekmény gyanúja merül fel, értesítik a NAV nyomozó hatóságát, vagy feljelentést tesznek az illetékes szerveknél.
A Transparency International Magyarország három javaslatot fogalmazott meg a társadalmi egyeztetés során. Kibővítették volna a vizsgálati alanyok körét a politikai felsővezetés mellett például más állami szervek vezetőire, és azt javasolták, hogy a vizsgálat ne csak a politikussal közös háztartásban élő szülőkre és gyermekekre vonatkozzon. A harmadik javaslat a vizsgált időszak pontosítása volt. A kormány egyik javaslatot sem fogadta be.
A törvény alapján Orbán Viktor családjából csak a vele együtt élő felesége vagyonosodását vizsgálhatja a NAV, a nagykorú gyermekeiét és édesapjáét nem. A NAV eljárása ugyanakkor kiterjedhet azokra a személyekre és cégekre, akikre vagy amelyekre az érintett politikus vagyont ruházott át.
A jogszabály előírja, hogy a NAV-nak havonta, kereshető módon közzé kell tennie a honlapján az elvégzett vizsgálatok számát, a bűncselekmény gyanúja miatt tett értesítések és feljelentések számát, valamint a vizsgálat alapján megindított adóellenőrzések számát. Közzéteszik azoknak a tisztségviselőknek a nevét is, akiknél minimum 5 millió forintos adóhiányt találnak; a listáról az érintett csak akkor kerülhet le, ha a fizetési kötelezettségét maradéktalanul teljesítette.
A törvény a kihirdetését követő napon léphet hatályba, és harminc napon belül megkezdik azoknak a politikusoknak és hozzátartozóiknak a vizsgálatát, akiknek az ezt megelőző öt éven belül szűnt meg a megbízatásuk. A vizsgálat alanyai között lesznek a 2018–2022-es és a 2022–2026-os ciklus országgyűlési képviselői és kormánytagjai, köztük Orbán Viktor, Rogán Antal, Lázár János és Szijjártó Péter, valamint Seszták Miklós, Hankó Balázs, Varga Judit, Wáberer György és Varga Mihály.
A jelenlegi kormánytagok és országgyűlési képviselők vizsgálatát csak a megbízatásuk második évének utolsó napjától számított harminc napon belül kezdik meg. Ha ennél korábban megszűnik a megbízatásuk vagy a jogviszonyuk, akkor soron kívül, de legkésőbb 30 napon belül elindul az eljárás.
A hatásvizsgálati lap szerint a vagyonosodási vizsgálat akár 5 ezer emberre is kiterjedhet, és ötéves távlatban 3 milliárd forint lehet a költsége. A dokumentum szerint a feladat végrehajtásához új eljárási mechanizmust kell kidolgozni, és 50 új adóellenőrt kell felvenni.
