Az isztambuli egyezmény ratifikálása és a magyar áldozatvédelem
Az isztambuli egyezmény ratifikálásával tizenkét év mulasztását pótolná a jelenlegi kormány a NANE Egyesület szerint. Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a nők elleni erőszak minden formájának visszaszorításáért, a magyar nők biztonságáért és méltóságáért a Tisza Párt átfogó intézkedéscsomagot nyújt be, és ennek részeként kezdeményezik az isztambuli egyezmény ratifikációját. Az egyezmény a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását szolgáló nemzetközi megállapodás, amely konkrét kötelezettségeket ír elő a csatlakozó államoknak.
Az egyezményt Magyarország 2014. március 14-én aláírta, de ratifikálására azóta nem került sor. Gulyás Gergely korábbi kancelláriaminiszter tavaly is arról beszélt, hogy a magyar jogban minden garancia megvan a nők védelméhez, így nincs szükség a törvénybe iktatására. Szentkirályi Alexandra fideszes képviselő a bejelentést úgy kommentálta: van jelenleg is távoltartás, különleges bánásmód, vannak áldozatsegítő központok, és a magyar szabályozás több ponton is szigorúbb, mint amit az egyezmény megkövetel. Nőjogi szervezetek és aktivisták csütörtökön mégis érezhető örömmel üdvözölték a lépést, mert évek óta hangsúlyozzák, hogy Magyarországon nincs megfelelő áldozatvédelem.
A négy beavatkozási pillér
Az Európa Tanács 2011-ben alkotta meg az egyezményt abból kiindulva, hogy a nők elleni erőszak az emberi jogok megsértésének és a nők elleni diszkriminációnak az egyik formája, kezelése célzott intézkedéseket követel, és akkor igazán hatékony, ha az államok felelőssé tehetők a nem megfelelő kezelésért. A megállapodás négy pillérre épül: a megelőzésre, az áldozatok védelmére és támogatására, az elkövetők felelősségre vonására, valamint az összehangolt szakpolitikákra.
A megelőzés része az érintett szakemberek továbbképzése, az áldozathibáztató és újratraumatizáló magatartások elkerülése, valamint információs kampányok az erőszak formáiról és az áldozatok számára elérhető segítségről. Az áldozatvédelem körében az egyezmény előírja, hogy közvetlen veszély esetén a hatóságok azonnal eltávolíthassák a családon belüli erőszak elkövetőjét a közös lakásból, a távoltartás áldozati körét a hozzátartozói körön túl az alkalmi és volt partnerekre is kiterjeszti, és az államokat jogi, pszichológiai tanácsadás és anyagi támogatás biztosítására kötelezi. Az elkövetők felelősségre vonása kapcsán az eljárásokat indokolatlan késedelem nélkül kell lefolytatni, minden szakaszban figyelembe véve az áldozat jogait. Az összehangolt szakpolitikák pillére a bíróságok, a szociális ellátórendszer és a civil szervezetek együttműködését, átfogó stratégiát, valamint megfelelő pénzügyi és személyi erőforrás elkülönítését írja elő.
Hiányosságok a magyar szabályozásban
A 2020-ban készített, a nők védelmét és a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet szolgáló jogi eszközöket összehasonlító táblázat szerint az egyezmény rendelkezéseit hiánytalanul lefedik a magyar jogszabályok. Egy tavalyi tényellenőrző cikkben azonban több szakember véleményére alapozva arra jutottak, hogy a nők védelmét szolgáló bűncselekményi tényállások és eljárási szabályok között több olyan is van, amely nem teljesen felel meg az egyezménynek.
Szexuális kényszerítés vagy könnyű testi sértés elkövetőjét itthon nem lehet felelősségre vonni, ha az áldozat nem tesz feljelentést, ellentétben az egyezmény által elvárt megoldással. Olyan bűncselekmények esetében, mint a szexuális kényszerítés, a szexuális erőszak egyes esetei és a nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozó testi sértés, Magyarországon jelenleg csak magánindítványra indulhat büntetőeljárás, az egyezmény értelmében viszont a nyomozás megindítása nem múlhatna egyedül az áldozaton.
A ratifikáció kötelezettségei
A ratifikáció számos jogszabály-módosítással, intézményfejlesztési, költségvetési és nemzetközi beszámolási kötelességgel jár. A rendelkezések végrehajtását az Európa Tanács független szakértői testülete, a GREVIO ellenőrzi, amely nem bírósági vagy rendészeti szerv, így bírságot vagy más szankciót nem szabhat ki az államokkal szemben, de nyomásgyakorlással és a nyilvánosság erejével eredményt érhet el.
