Rétvári: Feledy felmentése Orbán Anita nyílt színi megalázása
„Elkezdték egymást felfalni a Tiszában. Feledy Botond ügyéből is már mindenki láthatja, mennyire nem életbiztosítás a Tisza-kormánnyal együttműködni” – írta Facebook-oldalán Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője kedden.
Rétvári szerint „Feledy esetében Orbán Anita nyílt színi megalázását láthatjuk”, a külpolitikai szakértő ugyanis a külügyminiszter „embere volt”, ő nevezte ki a Magyar Külügyi Intézet élére is, de végül „Velkey György László miniszterhelyettes rúgta ki statáriálisan”. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy „Ruff Bálint és Magyar Péter Velkeyn keresztül érvényesítette az akaratát most is a külügyben”.
„Lelkiismeretfurdalás nélkül aláznak meg bárkit nyílt színen: Feledy Botondot is és Orbán Anitát is. Orbán Anita ismét a saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen a »Tiszás emberség«. A rendszer az árulásra épül. Bárkivel bármikor leszámolhatnak. A belső leszámolások mennek, a kormányzás nem” – írta Rétvári.
Azonnali hatállyal mentették fel a vezérigazgatót
Velkey György, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfő este jelentette be, hogy a tárca azonnali hatállyal megszünteti Feledy Botond vezetői megbízatását a Magyar Külügyi Intézetnél. A felmentést azzal indokolta, hogy a minisztérium „néhány nappal ezelőtt értesült a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról”, ezért elvesztették a Feledybe vetett bizalmat.
A döntés pár órával azután született, hogy a minisztériumtól megkérdezték: tudtak-e Feledy korábbi, Lázár János minisztériumától kapott megbízásáról. A megszerzett dokumentumok alapján Feledy évekig Lázár János tanácsadója volt, és a volt építési és közlekedési miniszter tárcája összesen 84 215 500 forintot fizetett ki a cégének külpolitikai elemzésekért.
Velkey kedden a parlamentben azt mondta, nem a sajtótól, hanem Vitézy Dávid minisztériumától értesültek Feledy korábbi szerződéseiről.
Augusztusi kinevezés, gyors fordulat
A Külügyminisztérium augusztus elején jelentette be, hogy a külpolitikai szakértő Feledy lesz a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatója. Orbán Anita miniszter akkor azt mondta, hogy az új vezetés az alapos, független és előretekintő kutatói munkát fogja szolgálni. Feledy a kinevezésekor azt mondta, hogy addigi karrierje arra készítette fel, hogy elfogadhassa a felkérést.
Kedd reggel Magyar Péter hosszú posztban írt Feledy Botond felmentéséről, amiről azt állította, nehéz döntés volt, mert Feledy „mindenki által elismerten jó szakember”, a döntést azért hozták meg mégis gyorsan, mert olyan nem tölthet be vezetői pozíciót a Tisza-kormány alatt, „aki eltitkolja, hogy az előző kormánytól, jelesül Lázár Jánostól 84 millió közpénzt kapott (közbeszerzés nélkül), úgy, hogy még a választások környékén is 19 millió forint közpénz érkezett hozzá”.
Magyar azt is írta, azzal semmi baj nincs, ha valaki transzparens módon, nem túlárazva, szakmai munkát végzett az előző kormánynak, és meglátása szerint az sem kizáró ok, ha fideszes volt. „A baj az, ha nem transzparens módon kapott közpénz tízmilliókat, és ezt az információt még el is hallgatja a felvételekor.”
Ezt erősítette meg Velkey György is, aki kedden azt mondta, „itt nem az a probléma, hogy valaki a Fidesz-kormánynak szakmai alapon, megfelelő árazás mellett, korrekt áron dolgozott. Itt az a probléma, hogy valaki ezt az információt elhallgatta. Ez a bizalomvesztés alapja.”
