Harminc év után először nyerte európai futó a New York Maratont
Andreas Almgren, a 31 éves svéd atléta vasárnap megnyerte a New York Maratont, ezzel harminc év szünet után ő lett az első Európában született futó, aki győzni tudott a versenyen. A svéd sportoló élete első maratonján állt rajthoz, és 2 óra 6 perc 1 másodperces idővel, 13 másodperces előnnyel ért célba a 42,195 kilométeres távon.
„Csak arra gondoltam, hogy jó lábaim vannak ma. Mindjárt elsírom magam. Ez jobb, mint bármi, amit valaha is el tudtam volna képzelni” – mondta a célban Almgren.
A verseny utolsó kilométereire hárman maradtak az élen: a címvédő Benson Kipruto, az olasz Yemaneberhan Crippa és Almgren. A Central Parkban először Kipruto szakadt le, majd az utolsó kilométeren Crippa sem tudta tartani a lépést a svéggel. Almgren végig taktikusan futott, sokáig csak figyelte ellenfeleit, akik a hajrában egymást őrölték fel.
A királyi család is gratulált
A győzelem Svédországban valóságos Almgren-mániát indított el, amely a királyi családig is eljutott. Károly Gusztáv király és Szilvia királynő így írt neki: „Rendkívüli erőddel és kitartásoddal nemrég egyenesen a svédek szívébe futottál. A mai New York-i maratoni teljesítményed történelmi volt.”
Kivételes szezon
Almgren számára a 2026-os év különösen eredményesnek bizonyult. Az augusztusi Európa-bajnokságon a 10 ezer méteres távot gyakorlatilag végig vezetve nyerte meg, Európa-bajnoki csúcsot futva, a második helyezettet közel 20 másodperccel megelőzve. Szeptemberben az utcai futó világbajnokságon 58:06-os Európa-csúccsal győzött a 21 kilométeres távon, ezzel harminc év után először lett európai világbajnok ezen a számban.
A futballtól a matematikáig
Almgren gyerekkorában futballozott, ifistaként a stockholmi AIK jobbhátvédje volt, de sérülések miatt felhagyott a focival, és az atlétika felé fordult. Edzői eredetileg 800 méterre készítették fel, ezen a távon a 2014-es U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett. Fejlődése azonban többször megtorpant, többször szenvedett sípcsonttörést, ami miatt hosszabb pihenőkre kényszerült. Később az 1500 és 5000 méteres távok felé fordult, 10 000 méterre csak a 2024-es szezontól tért át. A 2024-es párizsi olimpiát sérülés miatt ki kellett hagynia, és két korábbi olimpiáról is lemaradt.
Az áttörést az jelentette, hogy áttért a norvég módszerként vagy kettős küszöbként ismert edzésmódszerre, amelyet az 1500 méter világsztárja, Jakob Ingebrigtsen is követ. A módszer lényege, hogy a kemény edzésnapokon is laktátméréssel kontrollálják az intenzitást, elkerülve a túlsavasodást és a sérüléseket, így jóval több minőségi munkát tudnak elvégezni.
Almgren ipari mérnöki és menedzsment alapképzési diplomával rendelkezik, emellett matematika, optimalizálás és rendszerelmélet témakörében folytat tanulmányokat. Korábban kockázatelemzőként dolgozott a pénzügyi szektorban, később egy sporttechnológiára és adatelemzésre szakosodott céghez szerződött. Edzéseit 2012 óta részletesen rögzíti egy táblázatban, feltüntetve a részidőket, a laktátértékeket, a pulzusadatokat és minden hasznosnak vélt mérőszámot, edzéstervezéskor pedig erre az archívumra is támaszkodik.
A kemény edzésmunka
Almgren heti 200 kilométeren felüli edzésmennyiséget teljesít, ami még a rövid ideig vele együtt készülő amerikai rekordert, Conner Mantzot is meglepte. „Teljesen ledöbbentem, mert arra gondoltam, nekem ez egy egész hétre elegendő, két kiváló edzésnek felelne meg. Ő pedig mindezt egy keddi napon csinálta, közvetlenül a verseny előtt” – számolt be Mantz egy kétedzéses napról.
Újra térképre kerültek az európai futók
A New York Maratonon elért siker újra felhívta a figyelmet az európai futókra. A Letsrun összesítése szerint a 21. század 160 nagy maratonján mindössze hétszer nyert nem afrikai születésű futó a férfiaknál, az utolsó Európában született győztes pedig az olasz Stefano Baldini volt, aki a 2004-es olimpiát nyerte meg.
A verseny után Almgrent arról kérdezték, minek köszönhető, hogy sikerült közelebb kerülnie az afrikai futókhoz. „Jakob Ingebrigtsen engem és másokat is nagyon inspirált, hogy ez lehetséges. Azt hiszem, az ő áttörése után sok európainak sikerült csökkenteni a hátrányát a pályán. Talán most én is olyasvalaki lehetek, aki másokat ösztönözhet, hogy elérjék ezt” – mondta. Hozzátette, hogy az utóbbi két évben egyáltalán nem volt sérült, és a következetességének, valamint a magas kilométerszámnak köszönhetően félévente új szintre kerül.
Almgren a győzelem ellenére nem tekinti magát maratonistának, a következő szezonban visszatér a pályára, és a 2028-as Los Angeles-i olimpián 10 000 méteren szeretne indulni.
