Tényleg nem látták a kék színt az ókoriak?
William Ewart Gladstone, aki négyszer töltötte be Nagy-Britannia miniszterelnöki posztját, úgy tűnik, nem csak a politikai életben, hanem hobbijának, a favágásnak is hódolt. A kortársai megjegyezték, hogy ha a közelében járt, egy tölgy sem volt biztonságban. De a politika mellett más érdekek is foglalkoztatták, például a klasszika-filológia, amely iránt egyetemi évei alatt mélyebb érdeklődést tanúsított. Ellenzéki képviselőként megjelent egy háromkötetes munkája, a „Tanulmányok Himéroszról és koráról”, amelyben meglepő állítást fogalmazott meg. Eszerint az ókori görögök színvakok voltak. Ezt az állítást a 19. század közepén forradalminak számító módszerrel támasztotta alá: összegezte a homéroszi eposzokban előforduló színek nevét, és azt találta, hogy a kék szín egyáltalán nem szerepel.
Gladstone vizsgálatai meglepő eredménnyel szolgáltak. A fekete 200, a fehér 100, a vörös 15, míg a sárga és zöld tíz alkalommal fordult elő az eposzokban. Az elképesztő következtetése az volt, hogy a „színérzékelés képessége még csak részlegesen alakult ki az archaikus görögöknél”. Bár elsőre furcsának tűnik, a kortársak nem vonták kétségbe az állítást, mivel Homérosz és társai sem utalnak a kék színre, mindeközben az eposzokban kék dolgok jellemzésére használtak kifejezéseket, melyek miatt az egész helyzet zavarosnak tűnt.
A tenger a Devecseri által borszínűnek fordított οἶνοψ πόντος nevezetes kifejezéssel szerepel, amely egy „borarcú” jelentéssel bír. Ez a jelző a háborgó tengerre vonatkozik, így inkább egy állapotot fejez ki, semmint egy konkrét színt. Az ókori görögöknél a kék színt ráadásul a küaneosz (sötétkék) és a glaukosz (világos) szavakkal jelölték, viszont ez sem szimplán a színértékeket tükrözte. Zeusz szemöldöke, az ökrök bőre vagy gyászolók ruhája is küaneosz, ami inkább sötét, míg a glaukosz a fényességet sugallja, mint Athéné szeme. A tengeren kívül más kék dolgok jellemzésére is használtak kifejezéseket, de ezek a mai olvasóknak sem éppen érthetőek, hiszen az ég például bronz vagy vas színeként szerepel.
GLAUKOSZ ÉS A SZÍNEK ÉRTELMEZÉSE
Gladstone később tisztázta az elképzelését, amely szerint nem biológiai értelemben vett színvakságra utalt, hanem arra, hogy az ókori görögök másképpen értelmezték a színeket. Nem árnyalatok mentén, hanem fényesség skáláján helyezték el azokat. Az ilyen megközelítéseket később sokan követték. A német Lazarus Geiger az általa vizsgált ősi szövegek alapján arra a megállapításra jutott, hogy szinte minden ősi nyelv közös tulajdonsága, hogy nincs a kék színről szóló kifejezésük.
Geiger, aki a nyelv és értelem fejlődését vizsgálta, úgy vélte, hogy a gondolkodás a nyelv mellékterméke. Szerinte a világos és sötét megkülönböztetésére képes gondolkodás fejlődött, majd fokozatosan megjelent a vörös, ami a vér és a veszély, az érett gyümölcs színe. Aztán a sárga és zöld következett, legvégül a kék, amelynek megjelenését evolúciós magyarázattal támasztotta alá.
MEGJELENÉS ÉS KORLÁTOZOTT KATEGÓRIÁK
A biológusok azonban nem fogadták el Geiger nézetét, mivel később bebizonyosodott, hogy az emberszabású őseinkben is már megvoltak a kék szín érzékeléséhez szükséges sejtek. A genetikai kutatások azt mutatták, hogy a kék érzékelésre szolgáló sejtek sokkal régebbiek, mint a zöld érzékelésé.
Ahogy a fény természetét egyre inkább megismertük, úgy vált világossá, hogy a színek folyamatos spektrumon helyezkednek el. Sok nép, különböző nyelveken más módon húzza meg a határokat színek között. Például az arab nyelvben a kék és zöld határa más, mint az európai nyelvekben. Az elképzeléseinket a nyelv sajátosságai nagymértékben formálják.
Brent Berlin és Paul Kay Berkeley Egyetemen végzett kutatásának eredményeként 1969-ben megjelent könyvükben, a „Basic Color Terms”-ban foglalták össze nézeteiket. Állítják, hogy a színek elnevezései biológiai szempontból meghatározott szabályszerűségek mentén alakulnak. Kutatásuk során különféle nyelveket beszélőknek színkártyákat mutattak, és az eredményeik azt mutatták, hogy a jellemző színek a nyelvek között meglepően hasonlóan alakulnak, annak ellenére, hogy az árnyalatok eltérhetnek.
Egy újabb megfigyelésük, amely kivételt jelentett, a magyar nyelv volt, amelynek egyik sajátossága, hogy két alapvető elnevezése is van a vörös színnek, így a magyar az egyetlen nyelv, amely tizenkét ilyen szót tartalmaz. Később egyes kutatók a vörös szót más szavakkal kezdték helyettesíteni.
Az antropológiai megközelítés szerint a színmegnevezések alapvetően a praktikus szükségletekhez kötődnek. Tehát, ha egy szín nem lényeges, nincs rá külön szó. A kék például nem volt fontos, mivel a kék festék nehezen előállítható volt, és így a görögök nem tartották lényegesnek, hogy külön szót alkossanak számára.
Forrás: telex.hu/eszkombajn/2025/12/30/tenyleg-nem-lattak-a-kek-szint-az-okoriak
