Hullámvasúton az olajár: hétfőn tárgyalunk, kedden háborúzunk
November 2-án több mint 7 százalékkal esett az amúgy igen magasan, 100 dollár/hordó felett járó olajár, miután aznap éppen nőtt az amerikai–iráni konfliktusban a deeszkalizáció esélye. Az utolsó napok olajpiaci történéseinek talán már túl sok hatása nem volt az amerikai félidős választásokra, de a piac azért még elhitte, hogy az amerikai elnöknek sikerül a választás napjára kicsit lejjebb nyomnia az olaj-, és így a benzin- és a dízelárakat.
Az elnök ugyanis minden erejével azon dolgozott mostanában, hogy elhitesse a választókkal, olcsóbb lesz az amerikai üzemanyag. Ezért próbálta korábban rávenni Ukrajnát, hogy legalább átmenetileg ne lője az orosz finomítókat, ezért szabadította fel a szankciók alól az orosz dízelszállításokat akár az Egyesült Államok felé, és ezért sugallta azt, hogy sikeresek lehetnek az iráni és katari tisztviselők közötti tárgyalások a közel-keleti nyersolaj-kínálat stabilizálódására.
A Brent-olaj határidős árfolyama hétfőn mindenesetre több mint 8 dollárral esett, ami nagyobb kilengés volt, mint amit a Trump biztató mondatait követő napokon megszokhattunk – igaz, a piac az ilyesmit már több tucatszor bevette.
Aztán hiába számítottak sokan diplomáciai áttörésre, kedden fordult a kocka: mivel az amerikai erők – állítólag pusztán prevencióból – bombázták Iránt, az olaj 2 százalékkal drágult, a Brent ára 106 dollár/hordó fölé kúszott.
Az olaj ára elsősorban azért emelkedett, mert az amerikai erők légicsapást mértek az iráni Kesm-szigetre, amely a kulcsfontosságú Hormuzi-szoros közelében fekszik, Teherán pedig válaszcsapásként a nyersolajat termelő Perzsa-öböl menti szomszédos államokat támadta meg. Ezzel odalett a béke reménye. Mindkét fél elmondta, hogy a másik volt agresszív, ő csak védekezett. Az ilyen „az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött” helyzetek magyarázata, hogy az először tüzelő USA egyes tisztviselői védekező jellegűnek írták le az újabb amerikai támadásokat, amelyekkel állításuk szerint meg akadályozzák Iránt abban, hogy szabadon támadhasson kereskedelmi hajókat a Hormuzi-szorosban.
Mindez valójában nem jó az amerikai elnöknek, mert erősíti a választókban az inflációs érzetet. Ráadásul megint ott tartunk, ahol a nyolc hónapja tartó konfliktusban már annyiszor: esély sincs a békés megoldásra, megint eszkalálódik a konfliktus.
Iránnak továbbra is az a célja, hogy gyengítse Trumpot, a fejlemények azért is jelentenek csalódást, mert egy nappal korábban maga Teherán is bejelentette, hogy folytatódnak az Irán és az Egyesült Államok közötti tárgyalások a háborújuk befejezése érdekében.
Mindez nagyon jó hír volt, mert előtte pár nappal a Brent-olaj árfolyama már hat hónapja nem látott csúcson zárt, mivel aggodalmak merültek fel amiatt, hogy a közel-keleti konfliktus csak durvul és durvul.
Ekkor jött a bizakodásra okot adó hír: Maszúd Pezeskjan iráni elnök – aki korábban szívsebész volt – azt nyilatkozta, hogy Modzstaba Khamenei ajatollah, az iráni legfőbb vezető és vallási vezető bizonyos felhatalmazásokat adott a kormánynak a béketárgyalásokhoz. Ez is jó hír volt, emellett az Egyesült Államok november 10–11-én ukrán és orosz delegációkat hívott össze Abu-Dzabiba, hogy megvitassák Moszkva Ukrajna elleni háborújának befejezését, a háború utáni biztonsági megállapodásokat és a feszültségek enyhítését. Természetesen nem túl valószínű, hogy egy csapásra befejeződik a háború, de ha bármilyen eredmény születik, az jó hír az energiapiacnak.
November 3-án, a félidős választás napján azonban végül az lett az üzenet: Donald Trumpnak nem sikerült megoldania semmit, nagyon drága az olaj, a benzin, a dízel, a kerozin és a földgáz. Három hónapos időtávban ezek a termékek mind legalább 30 százalékot drágultak, az erősen földgázimportőr Magyarországnak pedig rossz hír, hogy a földgáz egyenesen 65 százalékkal drágább, mint augusztus elején.
