Kilenc embert vettek őrizetbe Koszovóban háborús bűncselekmények gyanújával

Kilenc embert vettek őrizetbe Koszovóban háborús bűncselekmények gyanújával

által K Sandor

Háborús bűncselekmények gyanújával vettek őrizetbe kilenc embert Koszovóban

A polgári lakosság ellen elkövetett háborús bűncselekmények gyanújával őrizetbe vettek kilenc embert az észak-koszovói Zubin Potok községben a koszovói rendőrség és a különleges ügyészség közlése alapján.

A közös közlemény szerint a különleges ügyészség utasítására vasárnap hajnalban végrehajtott műveletben a háborús bűncselekményeket vizsgáló rendőrségi igazgatóság és más különleges egységek vettek részt. Az akció a mitrovicai értelmiségiek csoportjaként ismert, 1999-ben eltűnt albán civilek ügyéhez kapcsolódik. A hatóságok későbbre ígértek részletes tájékoztatást.

A szerb kormány Koszovó-ügyi Irodája közölte, hogy az őrizetbe vettek emberek szerb nemzetiségűek. Az iroda elítélte a rendőrségi műveletet, és azzal vádolta a pristinai vezetést, hogy a háborús bűncselekmények kivizsgálását a helyi szerb lakosság megfélemlítésére és elüldözésére használja fel.

A Vreme című szerb portál szerint az őrizetbe vételeket egy hónapok óta tartó nyomozás előzte meg. Nyáron Zubin Potok községben három embert elfogtak azzal a gyanúval, hogy háborús bűncselekményeket követtek el a civil lakosság ellen. A koszovói hatóságok később közölték, hogy a nyomozás összefüggésben áll a község több pontján feltárt emberi maradványokkal.

Szeptember 3-án aztán még egy embert elkaptak. A koszovói rendőrség másnap közölte, hogy az ügy az 1999-ben eltűnt albán civilek esetéhez kötődik. A július vége óta végzett feltárások során olyan emberi maradványokat találtak, amelyekről úgy vélik, hogy legalább 23 emberhez tartozhatnak. A három helyszínen talált emberi maradványok száma megegyezett a mitrovicai értelmiségiek csoportjának számával. A csoport 23 albán civilből állt, akik 1999. április 19-én tűntek el nyomtalanul.

Az eltűnt személyekkel való kapcsolatot csak DNS-vizsgálattal lehet megerősíteni, és múlt héten nyilvánosságra hozták az első ilyen tesztek eredményeit. Albin Kurti koszovói miniszterelnök akkor bejelentette, hogy az eltűnt személyek bizottságának első jelentései megerősítették három embernek a személyazonosságát, akiknek a maradványait Mala Kaludra és Jabuka területén találták meg.

Ezt is kedvelheted