Betlehem Dávid és Fábián Bettina sapkaviselet miatt zárták ki az Európa-kupa dobogójáról

Betlehem Dávid és Fábián Bettina sapkaviselet miatt zárták ki az Európa-kupa dobogójáról

által K Sandor

Kizárták a dobogós magyar úszókat a sapkájuk miatt a nyílt vízi Európa-kupán

Szokatlan körülmények között zárult a nyílt vízi Európa-kupa-sorozat, miután két magyar versenyzőt, a harmadik helyen célba érő Betlehem Dávidot és a második helyen végző Fábián Bettinát is kizárták a versenyből a sapkájuk nem megfelelő használata miatt. A sportolók az eredményhirdetésen már nem is vehettek részt.

A Magyar Úszó Szövetség beszámolója szerint a két úszó kísérő nélkül érkezett a helyszínre. A becsekkolásnál Betlehem Dávidnak a bírók adtak egy fehér sapkát, amelyen az európai szövetség szponzorának felirata szerepelt, ő pedig kézzel írta fel rá a HUN betűket. Fábián Bettina piros, HUN feliratú sapkáját szintén átengedték az első ellenőrzésnél.

A rajtnál a német technikai delegátus szólt Betlehemnek, hogy fordítsa meg a sapkáját, de ezt a sportoló már nem hallotta. Mint kiderült, a szponzorfeliratnak kellett volna bal oldalon szerepelnie, a HUN feliratnak pedig a jobb oldalon, ezért a második körben már piros zászlót mutattak az élen haladó Betlehemnek.

A magyar szövetség szerint piros lap esetén a kizárt versenyzőt ki kellene szedni a vízből, de ez nem történt meg. Fábián Bettinának piros zászlót sem mutattak, csak a végén került a neve mellé a kizárás felirata.

A 10 km végén Betlehem harmadikként, Fábián másodikként ért célba, de mindkettőjükkel közölték, hogy a sapkáik miatt kizárták őket. A sportolók érmet és pénzdíjat sem kaptak.

Az úszószövetség szerint az Európa-kupa írott szabályaiban mindössze annyi szerepel, hogy a sapkának a World Aquatics, azaz a világszövetség standardjainak kell megfelelnie. A hivatalos indoklás szerint viszont a kizárás alapját a technikai értekezleten szóban elhangzott tájékoztatás jelentette. A sportolók óvást adtak be.

Ezt is kedvelheted