Az AfD és a CDU betiltotta a náci áldozatok botlatóköveit egy német városban

Az AfD és a CDU betiltotta a náci áldozatok botlatóköveit egy német városban

által K Sandor

Betiltották a botlatóköveket egy német városban

A szászországi Drezdához közeli Heidenau városa úgy döntött, betiltja a nácizmus áldozatainak emléket állító botlatóköveket. A javaslatot az Alternatíva Németországért (AfD) párt és a konzervatív CDU képviselői szavazták meg.

Az 1990-es évek óta Európa több országában, így Németország és Ausztria számos városában terjedtek el az utcák kövezetében elrejtett kis rézplakettek, amelyek a holokauszt zsidó áldozatainak állítanak emléket. A németül Stolpersteine néven ismert plaketteket – ahogyan Magyarországon is – gyakran az áldozatok egykori lakóhelye vagy munkahelye előtt helyezik el, finanszírozásukat pedig jellemzően adományokból fedezik.

A Heidenau városi tanácsának benyújtott indítvány szerint viszont sok polgár úgy érzi, hogy a nácik áldozataira való megemlékezésnek ez a formája nem helyénvaló. A javaslat szerint a jövőben az emlékműveket a város egyik temetőjében kell elhelyezni, hogy „ne lehessen közvetlenül rálépni az emlékműre”.

Karin Prien német oktatási miniszter, a CDU tagja, a döntést bírálva azt mondta: „Aki a botlatóköveket és a zsidó életre emlékeztető emlékhelyeket a közterületekről a temetőbe száműzi, az az élet helyett a halált helyezi előtérbe, és ezzel ismét láthatatlanná teszi a zsidó embereket.” Prien szerint a szászországi CDU is felelős a döntésért.

Egy holokauszt-túlélő, egyben a müncheni zsidó közösség elnöke, Charlotte Knobloch pedig azt nyilatkozta, megdöbbentette, hogy egy demokratikus párt odáig süllyedt, hogy támogatja az AfD szélsőségeseinek átlátszó manőverét.

Ezt is kedvelheted