Fidesz-kormány Mándokinak szánt pénzéből Rihanna is fellépett volna

Fidesz-kormány Mándokinak szánt pénzéből Rihanna is fellépett volna

által K Sandor

Rihanna is eljöhetett volna Mándoki gázsijából

A magyar zeneipar több szereplője szerint is kirívóan magas az a 800 millió forintos összeg, amelyet a Fidesz-kormány Leslie Mandoki idei augusztusi koncertjéért fizetett volna. A szakemberek szerint ebből a pénzből már egy Rihanna-szintű világsztár is fellépett volna a Puskás Arénában, igaz, egy Metallica koncertjére még így sem futotta volna.

A zenésznek szánt összegről a Telex kérdésére a Lounge Event azt válaszolta, hogy a 800 millió forint elsősorban a koncert művészeti koncepciójának kidolgozását, a fellépő művészek szervezését és fellépési díját, technikai biztosításukat, valamint a kísérő szolgáltatások koordinációját tartalmazta. A fennmaradó 700 millió forintot a teljes körű rendezvénytechnikai és szervezési feladatokra, a kísérőeseményekre és a kommunikációs kampányra fordították volna. A cég szerint a díjazás nagyságrendileg igazodott a korábbi évek hasonló ajánlataihoz, és Mandoki ennyiért egy nagyszabású, magas művészeti koncepciójú koncert megvalósítását vállalta világsztárok közreműködésével.

Több, egymástól független iparági szereplő ugyanakkor egybehangzóan túlfizetésnek nevezte a 800 milliós gázsit egy ingyenes koncertért. Az átszámítva mintegy 2,1 millió eurós fellépési díj a hazai és nemzetközi piacon stadionkoncertes produkciót jelentene, olyan előadókért, akik önerőből is megtöltenek egy 30–40 ezres stadiont. Összehasonlításképpen Azahriah 2024 májusában tartott három Puskás Aréna-koncertje nettó 1,4 milliárd forintba került, a közel 139 ezer eladott jegynek köszönhetően pedig mintegy 600 millió forint nyereséget hozott.

A szakértők szerint Mandoki önerőből nem képes 2000–4000 fizető nézőnél többet bevonzani Magyarországon. A 2017-es Budapest Park-i fellépésén sem sikerült legalább félig megtöltenie a helyszínt, pedig már akkor olyan zenészekkel érkezett, mint Bobby Kimball vagy Mike Stern. Az átvilágítás során előkerült dokumentumokból az is kiderült, hogy az augusztusra tervezett ingyenes koncertre is csupán 2000–4000 embert vártak.

A Lounge azzal érvelt, hogy 2024-ben Ricky Martin ingyenes koncertje is hasonló nagyságrendű összegbe került a Hősök terén. A szakemberek ezt az összehasonlítást azonban problémásnak tartják, mivel Ricky Martin a régióban még mindig önálló jogon arénás fellépő, és piaci alapon 10–20, bizonyos helyeken akár 30–40 ezer embert is meg tud mozgatni egy fizetős koncerten.

Problémásnak tartják azt is, hogy Mandokiéknak előre elutaltak 320 millió forintot, a gázsi csaknem felét. Ekkora előleget a szakma jellemzően csak kockázatos fellépések esetén kér, Mandoki azonban már 2015-ben is 100 millió forintot kapott a magyar államtól, és azóta rendszeresen koncertezett közpénzből, így a fellépése nem járt különösebb kockázattal.

A Lounge azt közölte, hogy mivel az NRÜ felmondta a szerződéseket, a felvett előleggel a társaságuknak is el kell számolnia, ahogyan a velük szerződött alvállalkozóknak is. Ezt Leslie Mandoki több ügyvédi felszólítás ellenére egyelőre nem tette meg, ezért a Lounge vizsgálja a jogi lehetőségeket a pénz visszaszerzésére. A cég reményét fejezte ki, hogy jogi eljárás nélkül sikerül rendezni az ügyet, ehhez azonban a Red Rock Produktion GmbH és Mandoki hivatalos válaszára is szükség lenne.

Mandoki korábban azzal indokolta az előleg megtartását, hogy a rendezvény lemondásáról csak négy héttel a tervezett esemény előtt értesült, a szervezésre pedig már költött az előlegből. Azt is hozzátette, hogy a pénz nem érdekli, csak azt sajnálja, hogy a koncert elmaradt. A kései értesítést a Lounge cáfolta, állításuk szerint az NRÜ június 23-án szüntette meg a szerződést, ezután pedig szinte azonnal felvették a kapcsolatot a zenésszel.

A zeneipari szakemberek szerint Mandoki nemzetközileg ismert zenészekkel játszik ugyan, de azok a piacon közel sem kerülnek annyiba, mint amennyit a fellépéseikért felszámítanak. Becslések szerint még a legnevesebb közreműködő sem kap 50–60 ezer eurónál többet egy 1,5–2 órás szólófellépésért. A szakértők szerint egyszerűen nem jön ki a matek a tíz éve rendezett állami Mandoki-koncertkörül, és nem világos, hogy a magyar zenészen kívül pontosan kinek és miért éri meg rendszeresen százmillió forintokat költeni olyan ingyenes fellépésekre, amelyekre fizető vendégből is csak néhány ezer jut.

A nemzetközi gázsikhoz mérve kiugróan magas díjazás láttán felmerül a kérdés, hogy Mandoki húzta-e le rendre az Orbán-kormányt produkciója sokszoros túlárazásával, vagy a magyar adófizetői pénz egy része folyt el útközben. Amikor korábbi cikkükben az állami koncertek áráról kérdezték Leslie Mandokit, a zenész felnevetett, és annyit mondott: „Ez egy érdekes dolog, mert én is a sajtóból tudtam meg, hogy a Lounge mennyit kért. Ügyesen titokban tartották.”

Ezt is kedvelheted