Megkövetést kért az új legfőbb ügyész az eskütétele után
Az Országgyűlés megválasztotta legfőbb ügyésznek Fejes Pétert, aki a Parlamentben tette le az esküt. Ezt követően rövid nyilatkozatot tett, amelyben hangsúlyozta: nem kíván programot hirdetni, ugyanakkor az elmúlt időszak egyes, a társadalom igazságérzetét joggal és alappal sértő ügyészségi döntései, illetve azok elmulasztása miatt az ügyészi szervezet nevében megköveti a társadalmat.
Fejes Péter megköszönte a köztársasági elnök és a parlament bizalmát. Megkövette azokat az ügyészségi kollégákat is, akiknek az élete az ügyészség volt, mégis el kellett hagyniuk azt. Rövid nyilatkozatát azzal zárta: „A Rubiconon át kell kelni.”
A legfőbb ügyész nyilatkozata előtt Baka András köztársasági elnök szólalt fel, aki szerint a mai nap fontos lépés a jogállamiság helyreállítása felé. Az államfő kiemelte: a jogállam működésének egyik alapvető feltétele, hogy az igazságszolgáltatás intézményei függetlenül, politikai befolyástól mentesen működjenek. Baka András úgy fogalmazott, az új legfőbb ügyész megválasztásával lehetőség nyílt arra, hogy az ügyészség visszanyerje a működésébe vetett közbizalmat, és Fejes Péter tudása, szakmai hitelessége és tapasztalata is alkalmassá teszi a feladatra.
A köztársasági elnök hozzátette: az új legfőbb ügyész megválasztása nem jelenti a feladat végét, hanem egy fontos folyamat kezdete, amelyhez a maga részéről minden szükséges támogatást megad. Megköszönte a sajtónak, hogy a szakmai szempontokat figyelembe vette, amikor a legfőbb ügyész jelöléséről írt. Ez arra utalt, hogy az előző jelölt, Szathmáry Zoltán esetében a jelölése után derült ki, hogy testvérét meggyanúsították az aranykonvoj-ügyben; Szathmáry Zoltánt végül a Tisza-frakció sem támogatta.
Az eseményen kérdéseket nem lehetett feltenni.
